Vágólapra másolva!
A Pascal Wehrlein helyére beugró Antonio Giovinazzi aggódott a gumikopás miatt, ezért nem nyomta tövig a gázt a kerékcseréje után. A williamses Lance Stroll úgy érzi, jó versenyt futott Ausztráliában, mielőtt bedöglött a fékje.

A hétvégi Ausztrál Nagydíj két résztvevőjének, Lance Strollnak és Antonio Giovinazzinak ez volt élete első versenye a Forma-1-ben – a McLarennél Stoffel Vandoorne nem számít teljesen újoncnak, hiszen tavaly Bahreinben be kellett ugrania a bordasérülésből lábadozó Fernando Alonso helyére.

Kettejük közül csak Giovinazzi jutott el a célig, a Williams tinijét a bal első fék meghibásodása idő előtt kivonta a forgalomból.

"Azt hiszem, a tárcsa adta meg magát, de ezt még meg kell vizsgálnunk - nyilatkozta Stroll az első futama után. - Rátapostam a fékpedálra, mégsem tudtam megállni. Tulajdonképpen mázlim volt, hogy ez olyan helyen történt, ahol van némi bukótér; máskülönben nem lett volna ilyen szerencsés a vége."

Giovinazzi 12. lett a Sauberrel, és az időmérőn is csak egy apró hiba miatt kapott ki Marcus Ericssontól Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

A kanadai újonc bemutatkozása amúgy sem volt diadalmenet: a teszteken többször megrongálta az autóját, majd ugyanezt megtette az Ausztrál GP egyik edzésén, a Q1-ből pedig nem jutott tovább, miközben Felipe Massa a három élcsapat mögötti üldözőboly élén vitézkedett, és értékes pontokat gyűjtött. Stroll úgy érzi, nagyon ráfizetett az utolsó tréningen elkövetett hibájára, és a rajtnál sem volt szerencséje, amikor egy váratlan manőverre kényszerült, hogy elkerülje az ütközést másokkal.

Úgy gondolom, tisztességes versenyt futottam, jó tempót diktáltam, bár kissé magányosan haladtam a 13. hely tájékán - mondta. - Jól rajtoltam, de necces volt a dolog, mert néhányan nagyon korán fékeztek előttem. Javítottam néhány helyet, csak közben foltosra fékeztem az egyik gumit, ezért korán ki kellett mennem a bokszba."

"Átváltottunk a második számú tervre, a kétkiállásos stratégiára, amivel tiszta lett előttem a terep. Néhány körig azonban Giovinazzi mögött mentem, és ezzel talán pozíciókat vesztettem (Esteban) Oconnal és (Nico) Hülkenberggel szemben, amikor visszatértek a pályára a bokszutcából. Esetleg megelőzhettem volna őket, ha nem ragadok be Giovinazzi mögé."

A két említett pilóta szinte kéz a kézben teljesítette a távot, és Ocon a 10. helyével pontot szerzett.

Túlóvatoskodta a vezetést a másik újonc

Giovinazzi ellenben sok elismerést kapott a teljesítményéért, holott eredetileg nem is neki kellett volna vezetnie a Saubert, és csupán a melbourne-i edzésidő negyedében ismerkedhetett az autóval – péntek este derült ki ugyanis, hogy Pascal Wehrlein a korábbi nyaksérülése miatt nem tudja vállalni a folytatást. Igaz, Giovinazzi a teszteken már két napig vezette a C23-at, összesen 703 km-t, azaz majdnem két versenytávot teljesítve.

A 23 éves olasz, aki tavaly ezüstérmes lett a GP2-ben, és a Ferrari tartalékpilótája az idei évtől, kis híján legyőzte rutinosabb csapattársát az időmérőn, és a 12. helyen végzett a futamon.

Azt mondta, lehetett volna bevállalósabb, csak félt a gumikopástól a kerékcseréje után, főleg miután az első etapban kockásra fékezte az egyik lágy abroncsát.

"A táv bő fele még hátra volt, ezért úgy gondoltam, hogy finoman kell vezetnem, mert nem akartam még egy bokszkiállást. Nagyon óvatosan mentem, hogy megértsem a gumikat és az autót - mondta. - Vigyáztam az etap elején, mivel a GP2-ben csak 7-8 kört lehetett megtenni a szuperlágy keverékkel, utána ki kellett menni kereket cserélni."

A hétvégéjével ettől függetlenül, a körülményeket figyelembe véve elégedett. A Sauber ugyanakkor arra számít, hogy Kínában már rajthoz állhat Wehrlein.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!