Mercedes: Mi lett volna, ha Hamilton motorja romlik el?

Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Spanyol Nagydíj
Valtteri Bottas of Mercedes, during the first training session of GP of Spain in Montmeló, at Catalunya's Circuit on May 12, 2017 (Photo by Miquel Llop/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Aggasztja a csapatot, hogy az előző, Spanyol Nagydíjon Valtteri Bottas erőforrása elfüstölt. Toto Wolff elismerte, nagy gondban lettek volna, ha Lewis Hamiltont éri balszerencse.

A szezon ötödik futamán, a másfél héttel ezelőtti Spanyol Nagydíjon a Mercedes is elszenvedte az idei első komolyabb motorhibájukat. Már az edzések során gond akadt az új specifikációjú erőforrással, ezért Valtteri Bottas autójába visszarakták azt az egységet, ami négy versenyhétvégét már teljesített, az ötödik futamot viszont már nem bírta, és Bottas kiesett a versenyből.

Ez komoly csapás a finn pilóta számára, hiszen 35 pontos hátrányba került csapattársához, Lewis Hamiltonhoz képest, de a Mercedesnek egyelőre nem fáj a pontveszteség, mert Kimi Räikkönen is feladta a versenyt, Hamilton pedig legyőzte Sebastian Vettelt. Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója azonban tudja, hogy az ilyen hibák később nem férnek bele.

Bottas nem ért célba Barcelonában Forrás: NurPhoto/Miquel Llop/NurPhoto/Miquel Llop

„Megtaláltuk a hiba okát, ami a turbó volt. Ilyen meghibásodással még nem találkoztunk, és ez azt mutatja, hogy megkettőzött fegyelemre van szükség. Ez egy technikai sport, ha feszegetjük a határokat, technikai problémák is felmerülhetnek.”

A Mercedes a télen alaposan átalakította az MGU-K-t és az MGU-H-t,

de a teszteken és az első futamokon jól működtek az alkatrészek, egyelőre sokkal kevesebb alkatrészt vettek használatba, mint nagy ellenfelük, a Ferrari. Az Ezüstnyilak egyre gyorsabbnak is bizonyulnak, de Wolff szerint nincs okuk arra, hogy fellélegezzenek.

Szoros a csata a Ferrarival Forrás: AFP/Lluis Gene

„Óriási csatában vagyunk a Ferrarival – szögezte le. – Az egyik oldalon az nagyon izgalmas, és kihívást jelent, de nagyon a határra fog ez szorítani minket. Minden hétvégén feszegetnünk kell a határokat, ez a mindennapok része lett 2017-ben a Forma-1-ben.”

Wolff az Auto Motor und Sportnak hozzátette, hogy egy századmásodpercet sem vesztegethetnek el a Ferrari ellen, de Bottas rámutatott, hogy nem lehet mindent feláldozni a teljesítmény érdekében, és a Mercedesnek továbbra is oda kell figyelnie az eddig szinte golyóálló megbízhatóságára.

„Egy nullázás a végén nagyon fájhat – mondta Bottas. – Ha Lewisnak lett volna gondja, Sebastian már több, mint 30 ponttal vezetne” – tette hozzá.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!