Vágólapra másolva!
Az Indy 500 időmérője előtt elromlott a motorja, ezért kétséges volt, hogy egyáltalán részt vehet-e rajta. Az egyik sajtótájékoztatón fanyar humorral azzal poénkodott, hogy az F1-ben már úgyis hozzászokott a meghibásodásokhoz.

Fernando Alonso az Indy 500 vasárnapi időmérőjén kiváló teljesítménnyel az 5. rajthelyet szerezte meg a május 28-i futamra, pedig egy műszaki hiba miatt veszélybe került a részvétele a legjobb rajtpozíciókról döntő etapban. Ennek apropóján eleresztett egy újabb gúnyos megjegyzést a Honda felé, amelynek megbízhatósága a Forma-1-ben eddig kritikán aluli.

"Az edzést jónak éreztem, de a mérnökök problémát észleltek a motorban, ezért délelőtt volt olyan pillanat, amikor nem tudtuk, hogy részt vehetünk-e az időmérőn, mivel a teljes erőforrást ki kellett cserélnünk. A csapat azonban lenyűgözően dolgozott, mind a hat autónk szerelői az enyémet bütykölték, hogy elindulhassak az időmérőn" - nyilatkozta a spanyol.

Egy motorcsere már meg se kottyan neki Forrás: Joe Skibinski | IndyCar/Joe Skibinski

"De már hozzászoktam ahhoz, hogy motort kell cserélni az autómban az időmérő és a futam előtt, úgyhogy nem idegeskedtem." A Forma-1-ben néhány futamon induló Alexander Rossi, az Indy 500 tavalyi győztese szintén poénnal válaszolt neki:

Alonsónak az előző nagydíjhétvégén, Spanyolországban azonnal elfüstölt a motorja, amint kihajtott a garázsból, és nem ez volt az első hasonló esete idén. Csapattársa, Stoffel Vandoorne már büntetéseket is kapott, amiért néhány futam után túllépte az egész évre engedélyezett keretet egyes erőforrás-elemekből.

Alonso (középen, sárga autóban) hétfőn több, mint 300 mérföldet vezetett, gyakorolta a forgalomban való autózást is Forrás: MA Associates IncIndyPix.net/Michael Harding

A kétszeres világbajnok a hétfő indianapolisi edzést a 12. helyen zárta 122 kört megtéve, és a csapatok ezúttal a nyers tempó helyett már a versenybeállításokra koncentráltak.

Carlos Sainz, a Toro Rosso F1-es pilótája azt mondta, őt nem érte váratlanul honfitársa remeklése a kvalifikáción.

"Figyeltem az időmérőt, és nem lepett meg a teljesítménye. Tudtam, mire képes - mondta a Marcának. - A verseny más történet. Nagyon hosszú lesz, sok minden történhet, de biztos vagyok benne, hogy Alonso jól fog szerepelni."

"Mérget veszek rá, hogy Monacóban az összes F1-es pilóta figyelni és bíztatni fogja, abban bízva, hogy méltón képvisel bennünket."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!