Vágólapra másolva!
Szenvedett az autóval a monacói időmérőn, ezért nem hiszi, hogy a balszerencsés Q2-es kiesés nélkül később harcra kelhetett volna az élmezőnnyel. Valtteri Bottas szerint Mercedese még messze van a tökéletességtől, bár a hétvégén most érezte legjobbnak.

A Monacói Nagydíj időmérőjén egyértelművé vált, hogy a Mercedes nem tudta teljesen kikúrálni azokat a problémákat, amelyekbe az első edzésnapon, csütörtökön futottak bele. Ennek már az utolsó, szombati tréningen is voltak előjelei, de Valtteri Bottas legalább a Red Bullokat megelőzve megszerezte a 3. rajthelyet, és a pole-ról is kevesebb mint fél tizedmásodperc hátránnyal maradt le.

A címvédő istálló csütörtökön rosszul változtatott a beállításokon napközben, szenvedtek a mindig fontos második tréningen a gumikkal, és ennek a levét itták egészen idáig. Bottas szerint "értékes felkészülési időt vesztettek", és csak mérsékelt sikerrel tudták behozni a csúszást.

Nehéz jól összerakni vele egy kört, Lewis is küszködött ezzel - mondta az időmérő után. - Összességében a Ferrari van előnyben, az autójuk jobban vezethető, és ma gyorsabbak voltak."

"2-3 kör kell a gumik bemelegítéséhez, és ahhoz, hogy megfelelő legyen az autó balansza, és ráérezzek a ritmusra."

Bottas megszorongatta a Ferrari pilótáit, Vetteltől csak 2, Räikkönentől 48 ezreddel kapott ki Forrás: AFP/Pascal Guyot

Az első rajtkockát kilenc év szünet után ismét Kimi Räikkönen hódította el, mellőle Sebastian Vettel indulhat. Bottas a második sorba szorult, de még így is sokkal jobban járt csapattársánál, aki önhibáján kívül már a Q2-ben kiesett.

Hamilton amúgy sem szerepelt volna jól

Lewis Hamilton legutóbb a 2013-as Olasz Nagydíj időmérőjén vérzett el az utolsó felvonás előtt úgy, hogy nem szenvedett műszaki hibát. Ezúttal Stoffel Vandoorne miatt járt pórul, aki a Q2 végén összetörte a McLarent az Uszodánál,

így a még kieső helyen tanyázó brit pilóta nem javíthatott az idején.

"Kicsit balszerencsés voltam a sárga zászlókkal - nyilatkozta letörten, de nem gondolja, hogy a Q3-ban labdába rúghatott volna a Ferrarik ellen, mert nem találta az összhangot az autójával. Szerinte talán a Red Bullokat sem tudta volna legyőzni.

"Nem tudom megállapítani, mi volt a probléma - közölte. - Az utolsó körömmel talán bejutottam volna a legjobb tíz közé, de utána kínlódtam volna, hogy az első öt hely valamelyikén végezzek, bármi is volt a probléma. Valtteri teljesítményét jó látni, a köre mutatja, hogy az autónk nem szörnyű. Ki kell derítenünk, mi történt, miért nem tudtam tartani vele a lépést." A kvalifikációt a 14. helyen zárta, de Jenson Button hátrasorolásával előreléphet a 13.-ra.

Hamilton szenvedett a beállításokkal Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Hamilton korábban azért nem tudott továbbjutást érő eredményt futni, mert az egyik körében hibázott, és mérlegelésre is kiszólították. Mindazonáltal a Mercedes is önkritikát gyakorolhat, amiért a tűzzel játszottak, és nem próbálták meg hamarabb biztosítani versenyzőjük továbbjutását, hiszen Monacóban különösen nagy a veszélye, hogy egy kicsúszással valaki feltartja a többieket.

Niki Lauda a Sky Sportsnak azt mondta, Hamilton autóján nem találtak rá a megfelelő beállításokat, "ezért alakult katasztrofálisan az időmérője."

"Bottas autója jobb volt, az ő eredményével elégedettek vagyunk, Lewiséval azonban nem - nyilatkozta.

Hamilton több hibát elkövetett az időmérőn, egyszer majdnem ő maga is felkente a Mercedest a palánkra a Casino kanyarban megcsúszva.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!