Vágólapra másolva!
Pascal Wehrlein az idén már másodszor állt fejre versenyautóval, az első miatt az F1-es szezon rajtját is lekéste. Megúszta az újabb esést is, de még nem tudja, hogy ez végleges-e.

Bizarr baleset borzolta a kedélyeket a Monacói Nagydíj 60. körében, amikor Jenson Button az alagút előtti Portier-kanyarban beszúrt Pascal Wehrlein mellé, de a német pilóta ezt nem vette észre, nem maradt hely a McLaren számára, ami felborította a Saubert. Ez önmagában is egy veszélyes baleset, de itt a közeli szalagkorlát állította meg Wehrlein autóját, ami oldalra fordulva állt meg.

Eleinte nem lehetett látni, hogy Wehrlein megsérült-e, de a rádión válaszolt a mérnökének, és amikor a sportbírók visszaállították az autót az aszfaltra, saját lábán hagyta el a roncsot. Ettől függetlenül nem biztos abban, hogy nem újul ki a januári hátsérülése, amit a Bajnokok tornáján szerzett. Wehrlein akkor is felborult, és eleinte úgy tűnt, semmi baja sem lett.

„A fejem hozzáért a szalagkorláthoz, úgyhogy a jövő héten kivizsgáltatom magam a hátam miatt, aztán majd meglátjuk – utalt Wehrlein a korábbi balesetére. – Mindenre emlékszem. Ijesztő volt, a fékek füstölni kezdtek, én viszont nem tudtam kiszállni az autóból, pedig az ember ilyenkor ezt akarja a legjobban. Önállóan ki tudtam ugrani, úgyhogy

„Jenson sehol sem volt. Abban a kanyarban egyébként sem lehet előzni. Eléggé lökött egy ötlet volt” – kommentálta Wehrlein a balesetet a Sky Sportsnak, és Button is csak annyit tudott mondani, hogy jónak tűnt a manőver, de menet közben rájött, hogy Wehrlein valószínűleg egyáltalán nem látta őt. Ezzel védekezett a csapatnál és az FIA-nál is.

„Már túl késő volt visszahőkölni. Még soha sem láttam autót így az oldalára fordulni. Megmondom Fernando (Alonsónak), hogy az autó mindenképpen fejlődött, de ma tényleg az a legfontosabb, hogy Pascal rendben van” – tette hozzá. „Az ember soha sem szereti látni, ahogy felborul egy autó, mert nem lehet tudni, hogy a versenyző feje jól van-e – nyilatkozta a BBC-nek.

Button és Wehrlein már a verseny elején összeakadtak,

amikor egyszerre cseréltek kereket nem sokkal a rajt után. Wehrleint a Sauber veszélyesen engedte ki Button elé, ezért 5 másodperces büntetést kapott, így a tényleges versenyben már nem is a brit pilóta előtt szerepelt. A beugró versenyző azonban megunhatta, hogy az egész versenyt a Sauber mögött tölti.

„Élveztem az időmérőt, és ma is néhány kört. Egyáltalán nem akartam kárt tenni az autóban. Nagyon sajnálom, hogy ezt tettem a csapattal, de amikor az ember rést lát, megpróbálja kihasználni. Ez nem hozta meg az étvágyamat, biztosan nem.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!