Vágólapra másolva!
Van némi remény, hogy már a következő versenytől használhatják, de a gyártó csak a Kanadai Nagydíj előtti csütörtökön dönti el, hogy bevetik-e a továbbfejlesztett motort.

A Honda korábban úgy tervezte, hogy már Monacóban beveti a továbbfejlesztett motorját, de erre nem került sor, és egyre inkább elképzelhető, hogy ezt a soron következő Kanadai Nagydíjnál is későbbre halasztják. A kisebb korrekciók után ez lenne az első idei nagyszabású frissítés a többihez képest gyenge és megbízhatatlan erőforráson.

Haszegava Juszuke, a japánok F1-es programának főnöke azt mondta, nem kizárt, hogy Montrealban odaadják a McLarennek az ajándékot, de ez csak az utolsó pillanatban dől el, annak függvényében, hogy a próbapadon hogyan muzsikál a motor.

Még nem tudni, hogy Alonso visszatérésére megjön-e az új Honda motor Forrás: NurPhoto/Miquel Llop/NurPhoto/Miquel Llop

"Nem adjuk fel, keményen hajtunk, de a verseny előtti csütörtökig nem tudunk döntést hozni. Látjuk, hogy a frissítés növeli a teljesítményt, de ha ez csupán nagyon kis mértékű, nem éri meg a motorcsere" - jelentette ki.

A Kanadai Nagydíjat jövő hétvégén rendezik, és a pálya az első lesz a következő három közül, amelyeken sokat számít a motorerő. A Honda magán a belsőégésű motoron és a turbinán akar javítani a folyamatban lévő fejlesztésekkel, és Haszegava elismerte, hogy főleg előbbivel nagy a lemaradásuk.

Monacóban sem remekelt a McLaren Forrás: NurPhoto/Robert Szaniszlo/NurPhoto/Robert Szaniszlo

A kipufogógáz energiáját hasznosító MGU-H-val sem épp rózsás a helyzet, mivel erről az alkatrészükről kiderült, hogy csupán feleannyit bír ki, mint amennyit kellene.

A McLaren az egyetlen csapat, amely 2017-ben még nem szerzett pontot,

és rendszeresen felmerül a sajtóban, hogy szakíthat motorpartnerével. A Honda állítólag szövetkezik a Mercedesszel is, hogy segítséget kapjon a fejlesztésben.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!