Társoldalunk:

Massa: Ha Alonso unja az F1-et, távozzon!

2017.06.16. 17:17

Soha sem volt még jobb a kapcsolat Fernando Alonso és a McLaren között, de a menedzsment is tudja, hogy csak győztes autóval tudják megtartani a kétszeres világbajnokot.

Fernando Alonso sorsa az idei F1-es átigazolási szezon egyik legnagyobb kérdése. A kétszeres világbajnok harmadik éve eszi a McLarennél a keserű kenyeret a megbízhatatlan és gyenge Honda erőforrás miatt, és szeptember környékén döntést hoz arról, hogy újra bizalmat szavaz-e a csapatnak. Sok választása nincs, de ettől még közel sem biztos, hogy marad a wokingi istállónál.

„Szerintem Fernando imádja a hangulatot a McLarennél, és nem hiszem, hogy lenne csapat, ahol szívesebben vezetne – mondta Zak Brown az AS-nek. – Azt viszont megértem, hogy a legjobb helyekért akar csatázni – tette hozzá.

Csak nyáron dönt arról, hogy mihez kezd

Forrás: Joe Skibinski | IndyCar/Joe Skibinski

Alonso 2007 végén viharos körülmények között távozott a McLarentől, és sokáig kérdéses volt, hogy az előző ügyvezetővel, Ron Dennisszel újra tudja-e építeni a kapcsolatát. Ez úgy tűnt, nem okozott gondot, a Honda motor viszont próbára tette a kétszeres világbajnok béketűrését, Brown azonban úgy véli, nincs feszültség a pilóta és a csapat között.

Zéró. A kapcsolatunk soha sem volt még egészségesebb. (Alonso) frusztrált, de ebben osztozunk vele.”

„Kinyilvánítottuk neki, hogy azt szeretnénk, ha maradna, és ő is tisztázta, hogy ezt akarja, de jobb versenyautóra van szükségünk, és erre fordítjuk a figyelmünket – tette hozzá az amerikai üzletember, aki nagy feladat előtt áll, hiszen elképzelhető, hogy a McLaren visszatér a Mercedes motorokhoz, ekkor viszont teljesen új alapokra kell helyezni a csapat gazdasági helyzetét.

Az F1-es McLaren Honda eddig kilátástalannak tűnik

Forrás: NurPhoto/Miquel Llop/NurPhoto/Miquel Llop

A McLaren az elmúlt évek során alaposan megváltozott, korábbi tesztpilótájuk, Pedro de la Rosa szerint az ő egykori munkatársainak 80%-a már a Mercedesnél, a Red Bullnál vagy a Ferrarinál dolgozik. Úgy véli, már csak a név maradt a McLarenből, azt viszont nem tudja, hogy Alonso hibázott-e, amikor visszatért hozzájuk.

Nem vagyok én senki ahhoz, hogy ítélkezzek, de el kellett hagynia a Ferrarit,

azt nem tudom megítélni, hogy a McLarenhez kellett-e mennie, de ahogy én megéltem a helyzetet a Ferrarinál, az mindkét félnek tarthatatlan volt – emlékezett vissza. – Fogalmam sincs, hogy Fernando most hova mehet, és a Ferrari a lehetőségek között van-e. Túl korai erről gondolkodni, még mindig úgy látom, hogy Fernando a McLaren-Honda projektre összpontosít.”

Az IndyCart élvezte, de a Honda motor ott is elbánt vele

Forrás: Chris Jones - IndyCar/IMS Photo/Chris Jones-Ims/Indycar Photo

Alonso az elmúlt hetek során méltatta az Indianapolis 500-at, és elmondta, hogy jobb a légkör a tengerentúli versenyen, mint az F1-ben, de ő továbbra is a világbajnokságban akar sikeres lenni. Felmerült, hogy Alonso az IndyCarban folytathatja a pályafutását, ha nem talál versenyképes ülést az F1-ben, és korábbi csapattársa, Felipe Massa szerint ez jó döntés lehet.

Fernando azért panaszkodik az F1 miatt, mert nincs jó autója

– szögezte le az El Confidencialnak. – Az F1 ugyanaz most, mint a ’80-as években volt. A Liberty (Media) most jó irányba halad, hogy megnyerje az embereket, de még mindig nem a versenyzők a döntők, mert a Mercedes és a Ferrari túlságosan messze van a többiektől. A kisebb csapatoknak több lehetőséget kellene adni, de 2020-ig, az új Concorde szerződés megkötéséig ez lehetetlen.”

Alonso és Massa a Ferrarinál versenyzett együtt

Forrás: AFP

Amikor arról kérdezték Massát, hogy Alonso számára eljött-e az idő, hogy elhagyja az F1-et, azt mondta: „Ez sok dologtól függ, de szerintem, ha az ember nem érzi jól magát, a legjobb távozni. Nem úgy tűnik, hogy ő ezt most nagyon élvezi, úgyhogy talán elmegy. Talán átigazol egy másik csapathoz vagy új kihívásokat keres a Forma-1-en túl. Ezt én nem tudhatom.”

Massa ezt egyszer átélte már, hiszen tavaly visszavonult,

majd a Williams visszahívta őt Valtteri Bottas helyére. A brazil pilóta a Motorsport.com-on vezetett naplójában elárulta, szívesen maradna jövőre is az F1-es mezőnyben, mert élvezi a munkát a csapatnál, és továbbra is versenyképesnek érzi magát, amit a legfontosabbnak tart. Egyelőre azonban ő is a következő futamok kihívásaival foglalkozik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!