Jobb ma egy új F1-es csapat, mint tegnap két régi

Forma-1, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, Kanadai Nagydíj
Motorsports: FIA Formula One World Championship 2017, Grand Prix of Canada, #20 Kevin Magnussen (DNK, Haas F1 Team), 09.06.2017. | usage worldwide
Vágólapra másolva!
Kevin Magnussen nem bánta meg, hogy kikerült a nagynevű McLarentől, és elhagyta a rutinosabb Renault istállót a szinte újonc Haas kedvéért.

Kevin Magnussen az F1 egyik leggyakrabban költöző vándormadara, legalábbis eddig. A dán fiatal az első, és eddig egyetlen pilóta, aki az F1-ben jelenleg szereplő összes gyártó V6-os turbómotorját hajtotta már, hiszen 2014 óta megfordult a McLarennél, a Renault-nál, most pedig kétéves szerződéssel a Haasnál vezet. Azt mondja, egyáltalán nem bánta meg a váltást.

„A Haasnál sokkal egészségesebb a környezet egy versenyző számára, legalábbis ez az én tapasztalatom. Korábban nagy csapatoknál, nagy cégeknél voltam, amelyek tulajdonképpen küszködtek a sportban. Ilyenkor óriási nyomás nehezedik a pilótára. Nagyon kevés tapasztalattal jöttem, teljesen új voltam a McLarennél, ami egy hatalmas csapat, és óriási volt a teher rajtam.”

Magnussen az idén eddig 5 pontot szerzett, feleannyit, mint a csapattársa Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Magnussen úgy érzi, a Haasnál kisebb a nyomás, viszont mindenki nagyon eltökélt a siker érdekében, ezért jóval boldogabbak a csapat tagjai. Elismerte azonban, hogy ez sem normális helyzet.

de csak akkor, ha ez azért történne, mert a pole-ért vagy a győzelmekért küzdenék. Az F1-ben előfordulhat olyan teher, amikor valakit hibáztatni kell, és ilyenkor könnyű megtalálni a pilótát. Néha mi vagyunk a hibásak, de nem mindig, és ez bizonyos helyzetekben nehéz lehet.”

Magnussent (balra) a születésnapján rúgták ki a McLarentől, most Stoffel Vandoorne (jobbra) versenyez a helyén Forrás: BELGA/AFP/Georges De Coster

A dán fiatal először versenyezhet úgy az F1-ben, hogy biztosan lesz helye jövőre is a mezőnyben, mert tavaly kétéves szerződést kötött a Haasszal. A McLarentől egy szezon után kitették Fernando Alonso érkezése miatt, a Renault-nál pedig csak egy további szezonra akarták megtartani, ő azonban ezt nem fogadta el.

– mondta. – Csak a versenyzésre összpontosíthatok, pozitív lelkiállapotban készülhetek, és van miért dolgozni. Akár a jövő évre is előre tekinthetek, és erre építhetek ahelyett, hogy próbálok erőn felül teljesíteni. Sokkal jobban élvezem a versenyeket, és teszem, amihez a legjobban értek. Nagyon jó helyre kerültem.”

Olyan, mint Räikkönen

Magnussenről korábban azt pletykálták, hogy nehéz vele együtt dolgozni, de versenymérnöke, Giuliano Salvi az Ekstra Bladet szerint azt mondta, a versenyzővel semmi gond, csak hasonlóan kell kezelni őt, mint Kimi Räikkönent, akivel Salvi korábban foglalkozott. Magnussent „nagyon őszintének és közvetlennek” írta le.

Az első benyomás félrevezető lehet, mert nehezükre esik rögtön kapcsolatot kialakítani, de amikor velük dolgozunk, mélyebben megismerjük őket, és nagyon nyitottá válnak. Olyanok, mint a macskák. Ha félnek vagy mérgesek, azt látni, és ez remek. Mindig tudni, hogy mit gondolnak. Kevin kapcsán sem lehet soha azt gondolni, hogy nem úgy gondol valamit, ahogy mondja.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!