Vágólapra másolva!
Fernando Alonso hibát követett el, amikor nem fogadta el a Honda 2008-as szerződésajánlatát, mondta Nick Fry, a Honda, a Brawn GP és a Mercedes korábbi ügyvezetője.

Fernando Alonso csak a középmezőnyben küszködik a McLaren megbízhatatlan és gyenge Honda motorja miatt, azonban Nick Fry, a japánok egykori gyári csapatának volt ügyvezetője szerint a történelem egészen más irányba is fordíthatta volna a Honda és Alonso kapcsolatát, ha a spanyol pilóta elfogadja az ajánlatukat 2008-ban.

Fry a Prodrive révén került az F1-be, a Honda jogelődjéhez, a BAR-hoz, majd a gyári istálló csapatfőnöke lett, mielőtt Ross Brawn átvette az istálló irányítását, a japánok távozása után a Brawn GP menedzsmentjében is részt vett, és a Mercedes-csapat kezdeti lépéseinél is ott volt. Fry emlékeztetett, a Honda 2008-ban is ajánlatot tett Alonsónak, aki nem fogadta el azt.

Alonso az idén annyira esélytelen, hogy inkább szerencsét próbált az Indy 500-on, de ott is elromlott a motorja Forrás: Chris Owens 2017/Chris Owens / Ims Photo 2017

„Fernando Alonsónak 2009-ben Nick Fry-nál és Ross Brawnnál kellett volna versenyeznie – jelentette ki a spanyolországi MABS konferencián. – Ha ezt tette volna, ma már négyszeres világbajnok lenne. Fernando Alonso az egyik elveszett tehetség lehet. Jobban meghozott döntésekkel, sokkal jobban szerepelt volna.”

Alonso 2008-ban a Renault versenyzője volt, miután a McLaren a 2007-es szezon végén elküldte őt a csapattól.

Ez csak átmeneti helyzet volt a számára, mert 2010-től a Ferrarihoz igazolt, de vélhetően a szerződést már akkor megkötötte, amikor Ross Brawn is megpróbálta őt leigazolni. A Honda viszont akkor is sereghajtó volt, és nem lehetett tudni, hogy a megszűnés szélére sodródva pár hónap alatt világbajnok istállóként születnek újjá, majd Mercedesként napjaink élcsapatává válnak.

A Honda 2008-ban is gyenge csapat volt, nem sokan hitték volna, hogy a következő évben világbajnokok lesznek Brawn GP néven, majd a Mercedesszel stabilan az élmezőnybe kerülnek Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

Brawn a 2008-as Belga Nagydíjon elárulta, hogy Alonso válaszára várnak, a brit szakember akkor Lewis Hamiltont és Kimi Räikkönent nevezte meg rajta kívül a legjobbnak, végül Hamiltont le is igazolta a Mercedeshez 2012 végén. Később kiderült, hogy Alonso a Red Bull-lal is tárgyalt, de a 2010 és 2013 között zsinórban négy világbajnoki címet nyerő istállót nem tartotta elég komolynak.

Alonso ezért kénytelen volt végignézni a Brawn GP és a Red Bull világbajnoki címeit 2009 és 2013 között,

mert először a Renault, majd a Ferrari sem tudott neki olyan autót adni, amivel megnyerhette volna a világbajnokságot, bár 2010-ben és 2012-ben közel járt ehhez. 2014-ig tartott a türelme a Scuderiánál, ekkor fogadta el a McLaren Honda ígéretes, de az eredmények szempontjából végül katasztrofálisnak bizonyuló ajánlatát, ami az idei év végéig szól, és egyelőre nem látni, mi lesz Alonsóval jövőre.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!