Vágólapra másolva!
Tavaly a Red Bull tesztelt hasonló megoldást, ezúttal a Ferrarira bízzák, hogy kipróbálja a 2018-as szezonra szánt F1-es fejvédő szerkezetet. Ha ez nem válik be, jöhet a rettegett glória.

Új fejvédő megoldást tesztel a jövő hétvégi Brit Nagydíj első szabadedzésén a Ferrari az FIA megbízásából. A szövetség ki is adott egy számítógépes grafikát, amin egy renderelt Williams látható a „pajzs” névre keresztelt szélvédőről. Ez a tavaly próbálgatott bukókeretnél, a glóriánál jóval esztétikusabb megoldás, de egyelőre nem tudni, hogy mennyire torzítja a kilátást a pilótafülkéből.

Az FIA eredetileg a szeptemberi Olasz Nagydíjon tervezte az első éles bevetést, a fejlesztés azonban jobban halad a vártnál, bár úgy tudni, a végleges formatervről egyelőre nem született döntés, és azt sem tudni, hogy a „pajzs” egyáltalán zöld utat kap-e. Amennyiben az új koncepció elbukna, az FIA a versenyzők és a közönség által sem kedvelt glória bevezetése mellett dönthet.

Látványterv egy Williamsen elképzelve Forrás: FIA

A fejvédő bevezetése már régóta napirendi téma az FIA-nál, elsősorban Jules Bianchi 2014-es, halálos kimenetelű balesete miatt, bár akkor a francia pilóta a lassulás, és nem ütés miatt szenvedett súlyos agykárosodást. 2009-ben Henry Surtees viszont elhunyt egy becsapódó kerék miatt, Felipe Massa is életveszélybe került, tavaly pedig Justin Wilson szenvedett halálos balesetet az IndyCarban.

Tavaly több tesztet is végrehajtottak a glóriával, ami a versenyzők szerint alapvetően nem gátolja a kilátást az autóból, azonban megnehezíti a menekülést és a mentést a pilótafülkéből, és egyáltalán nem illik a mostani F1-es autókra, sokan kifejezetten rondának tartották, ezért folytatódnak a kísérletek alternatív megoldást keresve.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!