Vágólapra másolva!
Már megvannak a terveik, részt vesznek az új motorformula kialakításában is. Jövőre ráérnek elkezdeni az erőforrásuk kidolgozását, és a Red Bull kézenfekvő partnernek tűnik számukra, de az MGU-H-t száműznék a koncepcióból.

A Forma-1-ben most zajlik az egyeztetés az új motorformuláról, amely a tervek szerint 2020 után leváltja majd a jelenlegi, a vérszegény hanghatás miatt nem különösebben népszerű, viszont annál drágább V6-os hibrid turbókat. A szabályok kialakításában több olyan gyártó is részt vesz – köztük a VW-csoport és a Cosworth –, amely egyelőre nem szerepel a világbajnoki sorozatban, de a megfelelő feltételek mellett fontolóra venné, hogy beszáll.

A Cosworth ezt gyakorlatilag el is döntötte.

– nyilatkozta az Autosportnak Hal Reisiger, a cég vezérigazgatója. – Minél több csapat áll mellettünk hosszú távon, annál jobb. De szóban már megállapodtunk néhánnyal, köztük olyanokkal is, amelyek a jövőben akarnak csatlakozni a sorozathoz, és ez elég ahhoz, hogy fenntarthatóan tudjunk motorszállítóként működni."

Valtteri Bottas a Williams-Cosworth-szel még 2011-ben Forrás: Williams F1

A Cosworth legutóbb, 2012-ben, az azóta megszűnt Marussiának és HRT-nek szállított motorokat, a hibrid turbók kifejlesztésének csillagászati költségei azonban elriasztották az F1-től.

Nem világos, hogy Reisiger melyik csapatokra célzott, de a Red Bull kézenfekvő partnerük lenne:

ők a Renault-val való perpatvar közben kifejezetten kritikus feltételként kötötték ki, hogy a Forma-1-nek a jövőben legyen független motorszállítója.

Mivel a Red Bull közreműködésével, Adrian Newey segítségével tervezett Valkyrie szupersportkocsijukhoz a Cosworth építi a motort, az Aston Martin akár a nevére is vehetné az általuk készített erőforrásokat, sőt akár beszállhatna a finanszírozásába is.

Reisiger azt állítja, a Cosworth-nél minden feltétel adott egy F1-es motor kifejlesztéséhez, de fontosnak tartja, hogy az új formula – amelyet egyébként még nem véglegesítettek – ne tartalmazza a kipufogógáz energiáját hasznosító MGU-H-t. Ez bizonyult ugyanis a hajtáslánc legbonyolultabb és legdrágább elemének a gyártók számára. „Ha az F1 2021-től szeretne egy új motorszállítót, ezen a téren változásra lesz szükség" – szögezte le.

Reisiger hozzátette, hogy az új szabályok kidolgozását ennek ellenére sem kell elsietni, mert a Cosworth ráér jövőre elkezdeni a fejlesztést. Nagyjából egy évig tart, mire egy motor a nulláról eljut a próbapados tesztelésig, ezért ha az F1 előre akarja hozni a következő formula bevezetését 2020-ra, „akkor viszont nagyon hamar munkához kell látnunk", figyelmeztetett.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!