Vágólapra másolva!
Az ausztrál szerint a csapattársának esélye sem volt arra, hogy pozíciót nyerjen a 2-es kanyarban. Verstappen a futam után Ricciardótól és a Red Bulltól is bocsánatot kért.

A Red Bull azzal a reménnyel érkezett a Magyar Nagydíjra, hogy az idei egyik legjobb hétvégjüket teljesíthetik, ezzel szemben csak egy 5. hellyel távoznak a Hungaroringről. Az istálló versenyét már az első körben tönkretette a két pilótájuk közötti incidens: Max Verstappen a 2-es kanyarban nekiment a csapattársa autójának, ami Daniel Ricciardo azonnali kieséséhez vezetett.

Verstappen a 6. helyről, a csapattársa mögül kezdhette meg a futamot, de jól kapta el a rajtot, és a belső íven megpróbálta megelőzni Valtteri Bottas Mercedesét. A manőver azonban nem sikerült, és Verstappen mellé Ricciardo is megérkezett a külső ívre. A holland a belső íven maradt, de blokkolta a kerekeit, és nekiütközött a másik Red Bull bal oldalának. Ricciardo megpördült, és az autója annyira megrongálódott, hogy kénytelen volt feladni a futamot az első körben.

Ricciardo rendkívül csalódottan nyilatkozott a futam után, és kemény szavakkal illette fiatal csapattársát. "Jól tudtam kigyorsítani az első kanyarból. Láttam, hogy Valtteri belül van, ezért én később fékezhettem a külső íven, és meg is védhettem volna a helyemet - magyarázta az ausztrál, aki szerint

Verstappen megmozdulása "enyhén szólva is amatőr volt",

hiszen "egyáltalán nem volt helye, semmi esélye nem volt rá, hogy előrébb lépjen, ő mégis agresszívan folytatta a küzdelmet."

A két Red Bull a 2-es kanyarban akadt össze Forrás: AFP/Andrej Isakovic

"Még rengeteg ideje lett volna rá, hogy megelőzzön, de valószínűleg nem szereti, ha a csapattársát maga előtt látja - tette hozzá Ricciardo. - Egyáltalán nem volt helye az előzésre, mert Bottas ott volt közvetlenül előtte - nem is gondolom, hogy ez egy előzési kísérlet volt, csak egy óriási hiba."

Verstappen bocsánatot kért

A sportfelügyelők Verstappent találták hibásnak az incidensben, és 10 másodperces időbüntetéssel sújtották a hollandot, amit ő el is fogadott. "Minden az 1-es kanyarban kezdődött. Jól kaptam el a rajtot, de Bottas kicsit kiszorított, ezért vissza kellett vennem a tempómból - magyarázta. - A 2-es kanyarnál Daniellel együtt a jobb pozíciókért harcoltunk, de előttem volt egy autó. Nem volt hova mennem, blokkoltam a kerekeimet, és ezután csak utas voltam az autóban.

Verstappen elismerte, hogy hibázott, és a futam után Ricciardótól és a Red Bulltól is bocsánatot kért. A büntetése nélkül ráadásul ő is előrébb végezhetett volna, hiszen közvetlenül a Mercedesek mögött végzett. "Nagyon sajnálom, hogy így alakult az első kör, mert egyébként remek tempót tudtam diktálni, főleg a verseny végén. Ez legalább a jövőre nézve biztató" - mondta.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!