Vágólapra másolva!
Niki Lauda korábban tagadta, hogy a Mercedes előszerződést kötött Sebastian Vettellel, de újabb jelek utalnak arra, hogy a felek egymás lépéseire várnak.

A világbajnoki címért küzdő két élcsapat pilótái közül még mindig csak Lewis Hamiltonnak van szerződése a 2018-as szezonra. Sergio Marchionne, a Ferrari elnök-vezérigazgatója a Hungaroringen azt mondta, ő szeretné bejelenteni a csapat jövő évi felállását az Olasz Nagydíjon, de egyelőre nem állapodtak meg Sebastian Vettellel és Kimi Räikkönennel sem.

Marchionne nem tartott attól, hogy Vettel távozni akarna, és a német pilóta is kijelentette, nem látja okát annak, hogy vegye a sátorfáját, az Ilta Sanomat című finn lap azonban mégis úgy értesült, hogy a négyszeres világbajnok csak egy évre akar aláírni a Ferrarival. Ez azt jelentené, hogy Vettel szabaddá válna, amikor Lewis Hamilton szerződése is lejár a Mercedesnél.

Vettel arra játszik, hogy szabad legyen, amikor lejár Hamilton szerződése? Forrás: AFP/Joe Klamar

Korábban felmerült, hogy Vettel előszerződést kötött a Mercedesszel, ezért nem tárgyalhatott augusztus előtt a Ferrarival. Ezt a Mercedes részéről Niki Lauda tagadta, de Toto Wolff legutóbbi nyilatkozata Valtteri Bottas szerződésével kapcsolatban azt sejteti, hogy ők is arra várnak, hogy kiderüljön, Vettel aláír-e a Ferrarihoz, és ha igen, mennyi időre.

– nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója. – A mostani időszak megfelelő arra, hogy átbeszéljük és átgondoljuk az ügyeket. Magyarország előtt jókat beszélgettünk Valtterivel. Ázsiába, az utolsó versenyekre mindenképpen egy döntéssel szeretnék elutazni” – utalt Wolff a szeptember 17-én esedékes Szingapúri Nagydíjra, ami pont a monzai Olasz GP után következik.

Bottas elárulta, őt nem zavarja a helyzet, mert a Williamsnél is mindig kérdéses volt, hogy kap-e új szerződést.

„Lehet, hogy a szünet alatt haladunk ezzel egy kicsit, az előző hónap nyilvánvalóan elég zaklatottan alakult – mondta Bottas. – Nehéz volt rendes megbeszéléseket tartani, mert annyi versenyünk volt. Van még időnk, nem kell semmivel sem sietni, mivel nem muszáj bármit is lezárnunk Spa előtt.” Az Auto Bildnek hozzátette, nincs B terve, hosszú távra tervez a Mercedesnél.

Bottas jó csapatjátékos, nem szól sok érv a megtartása ellen Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

A Mercedes és a Ferrari döntései a pilótapiac egészét meghatározzák, nem csak Fernando Alonso jövőjét befolyásolják, hanem a saját juniorpilótáik sorsát is. Elképzelhető, hogy a Saubernél parkoltatott Pascal Wehrleint pont a Ferrari tehetségei, Charles Leclerc vagy Antonio Giovinazzi szorítja ki a csapattól. Ő azonban hallani sem akar arról, hogy kiessen az F1-ből.

– kérdezett a Bild hasábjain, és hozzátette, szereti a zajt, a teljesítményt és az üzemanyagot, ezért el sem tudja képzelni, hogy a Formula E-ben versenyezzen, ahol a Mercedes is gyári csapatot fog indítani. Wolff azonban Wehrleint is türelemre intette. „Pascal kapcsán is sok mozgás van most a sakktáblán. Gyanítom, a következő két hétben érdekes dolgok történhetnek” – vélte.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!