Vágólapra másolva!
A korábbi F1-es pilóta búcsút vesz a Japán közönségtől a szuzukai 1000 kilométeres versenyen egy Honda NSX-GT volánja mögött a Super GT-bajnokság szezonzáróján. Vagy mégsem?

Magyar idő szerint vasárnap reggel 5:30-kor rajtol a Super GT bajnokság zárófordulója, a szuzukai 1000 kilométeres verseny, amin a korábbi F1-es pilóta, Jenson Button és Nakadzsima Kazuki is rajthoz áll. Button a Mugen által felkészített Honda NSX-GT volánja mögött szerepel majd Mutoh Hideki és Daiszuke Nakadzsima váltótársaként.

A szombaton megrendezett időmérőn Button vezette az autót, de 0,089 másodperccel lemaradt a Q2-ről, így az ötödik rajtsorból, a 9. helyről kezdheti meg a triójuk a futamot, amin meglepetésre, az idén először a Nissan egyik csapata indulhat az élről. A mezőnyben természetesen a Lexus révén a Toyota is képviselteti magát, rögtön a 2. rajtkockában.

Button a pole-ért nem küzdhetett Szuzukában Forrás: Honda Racing F1

Button autója nem volt a legjobb a Hondák között, két márkatársuk foglalhatja el a második rajtsort, és csak egy vezetői hibán múlott, hogy az egyikük nem küzdhetett meg a pole pozícióért. A versenyen is nehéz dolga lesz Button csapatának, mert a japán sorozatban gumiháború dúl, és ez alaposan befolyásolhatja az eredményt is.

A brit pilóta remélte, hogy felmennek a hőmérsékletek, és a Yokohama abroncsok is jobban működnek majd. Ettől eltekintve „nagyszerűnek” nevezte a gyorsabb, GT500 kategóriájú autót, ami szerinte a kanyarokban olyan, mint egy F1-es. Kihívásnak tartja, hogy folyamatosan előzgetnie kell a lassabb, GT300-as autókat.

Button eredetileg búcsúzni ment Japánba, de kijelentette, hogy jövőre ismét versenyezni akar, az F1-ről azonban egy szót sem ejtett. Amennyiben Fernando Alonso elhagyná a McLarent, a csapat elvileg visszahívhatná őt, de a Monacói Nagydíj után ez nem valószínű, és ő is arra utalt, hogy más terveket szövöget.

– ígérte. – Hogy itt, Amerikában vagy valahol máshol, azt még nem tudom, de a tárgyalások már zajlanak. Szerintem élvezni fogom ezt a hétvégét, és ha ez így lesz, és jól is mennek a dolgok, akkor lehet, hogy itt fogok jövőre versenyezni” – nyilatkozta Button, aki az IndyCart korábban kizárta, mert két barátját is elvesztette a sorozatban halálos balesetek miatt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!