Vágólapra másolva!
Három névre szűkült Lance Stroll jövő évi lehetséges csapattársainak listája. A Williamsnek nem kell elkapkodnia a döntést, bár nekik, és a jelölteknek sincs sok lehetősége.

A Szingapúri Nagydíj során szinte teljesen rendeződött a pilótapiac minden nyitott kérdése, hiszen kiderült, hogy jövőre Carlos Sainz átülhet a Renault-ba, és a francia erőforrásoknak köszönhetően szinte biztos, hogy Fernando Alonso is marad a McLarennél. Így mindössze a Williamsnél maradt olyan hely, amire érdemes pályázni a jelölteknek, és úgy tűnik, több jelentkező is van.

Lance Stroll helye biztos, hiszen édesapja komoly összeggel támogatja fia pályafutását, és a pletykák szerint az istálló főszponzora elvárja, hogy az egyik pilóta legalább 25 esztendős legyen. Részben ez is indokolta, hogy Felipe Massát tavaly visszahívták a csapathoz, és nem választották a Mercedes protezsáltját, Pascal Wehrleint, aki még mindig túl fiatal a feladathoz.

Kubica a Renault-val nem fog visszatérni, de a Williamsről még nem maradt le Forrás: Renault Sport Racing

Massa továbbra is versenyben van azért, hogy maradhasson a Williamsnél, de nemrég azt mondta, az istállónak ki kell nyilvánítania, hogy számítanak rá. Ez egyelőre nem történt meg, és az Autosport úgy értesült, hogy a brazil veterán mellett a tartalékpilóta, Paul di Resta és a Renault üléséről nemrég lecsúszó Robert Kubica is megkaphatja a jövő évi szerződést.

A Williams állítólag nem siet a döntéssel,

mert ők is tudják, az rajtuk kívül már senki sem kínál komoly lehetőségeket az F1-ben, mindössze a Toro Rossónál és a Saubernél vannak nyitott helyek, de ezeket szinte biztosan Pierre Gasly, Marcus Ericsson és a Ferrari juniorpilótái foglalják majd el. Ericsson és Renault-tól elküldött Jolyon Palmer állítólag bejelentkezett a Williamshez, de a csapat nem érdeklődött irántuk.

Paul di Resta teljesítményét méltatták a Hungaroringen Forrás: AFP/Peter Kohalmi

Kubica iránt viszont igent, és a Szingapúri Nagydíj során elterjedt, hogy a Williams újabb tesztlehetőséget ad a 2008-as Kanadai Nagydíj győztesének egy 2014-es autóval. A gyakorlást állítólag egy lengyel olajtársaság finanszírozza, és valószínűleg egy európai helyszínen tartják majd meg, miközben az F1-es mezőny Ázsiában versenyez, és elvonja a közvélemény figyelmét.

A Williamsről elterjedt, hogy Alonso megszerzése is felmerült náluk,

de az Autosport információja szerint nem tudták kigazdálkodni a kétszeres világbajnok F1-es léptékkel mérve is súlyos fizetését, ezért kénytelenek voltak lemondani róla. Lemondta az átigazolást Sergio Pérez is, ő inkább jelenlegi csapatában, a Force Indiában bízik, így maradt a Magyar Nagydíjon meggyőzően teljesítő di Resta, és Massa, akinek még mindig hálás a csapat az idei visszatérésért.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!