Társoldalunk:

Rosberg: A Ferrari nem csak balszerencsés

2017.10.08. 11:51

A tavalyi világbajnok szerint a megbízhatóság is fontos összetevő ahhoz, hogy egy csapat győzelmet érjen el. Niki Lauda nem kertelt, munkára buzdította a Ferrarit.

Lewis Hamilton és Toto Wolff is megértően és sportszerűen nyilatkozott, miután Sebastian Vettel ismét nulla ponttal zárt egy futamot, így Hamilton saját bevallása szerint „hihetetlen” előnyre tett szert a világbajnoki pontversenyben. Mindketten megemlítették a balszerencsét, ami Vettelt és a Ferrarit sújtja, de Nico Rosberg a Sky Sports műsorában nem értett egyet ezzel.

„Még csak nem is fair azt mondani, hogy ez balszerencse – közölte a tavalyi világbajnok. – El kell jutni a megbízhatóság szintjére. A Mercedesnek ez sikerült, megdolgoztak érte, és a Ferrari még nem tart ott, ahol lenniük kellene. Mostanában túl gyakran lerobban az autójuk, és ez nagyon sokat árt a még meglévő világbajnoki esélyeiknek.”

Vettel várt, hátha körhátránnyal folytathatja a versenyt - galéria!

Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi

A Ferrari már a szezon eleje óta küzd az erőforrás alkatrészeinek meghibásodásával. Eleinte a turbó tűnt gyenge láncszemnek, de felújításokkal eddig el tudták kerülni a büntetéseket, a gondok Malajziában kezdtek előjönni, amikor Vettelnél két meghibásodás is előjött, és Kimi Räikkönen sem tudott elrajtolni.

Sergio Marchionne, a Ferrari elnök-vezérigazgatója már Malajzia után is azt mondta, csak a szerencsén múlt, hogy korábban nem botlottak műszaki hibákba,

és a minőségbiztosítás javítása érdekében átszervezést ígért a Ferrarinál, mert úgy vélte, hogy a fiatal szakemberek által készített erőforrás a minőség terén egyelőre nincs egy versenymotor szintjén. Bár munkatársa, Toto Wolff empatikusan nyilatkozott a Ferrari helyzetével kapcsolatban, a Ferrari korábbi pilótája, Niki Lauda nem volt ennyire megértő.

Rögtön a rajt után látszott, hogy baj van - galéria!

Forrás: AFP/Behrouz Mehri

A Mercedes-csapat ügyvezetői jogkör nélküli elnöke a Sky Sportsnak azt mondta, nem a Ferrari kiesései révén szeretnének nyerni, „de ilyen dolgok előfordulnak, és keményen kell dolgozniuk. Ha ez velünk történt volna, nekünk is igyekeznünk kellene, hogy megoldjuk. Ezt kell tenniük. Lewis most nagy előnyben van.”

Egyetértett a helyzetfelismeréssel a korábbi F1-es pilóta, Martin Brundle is.

„Ez már nagyon sok pont – utalt a különbségre. – Most már nagyon sok baleset és motorhiba kellene ahhoz, hogy le lehessen (Hamiltont) győzni, olyan jó formában van, olyan jó autót kapott, és olyan gyors is. Úgy tűnik, a szezon végére a Ferrari kezd kifutni a megbízhatóságból és a lendületből is.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!