Vágólapra másolva!
A spanyolt csak fél órával a hivatalos bejelentést előtt tájékoztatták arról, hogy már a következő futamtól a Renault-nál versenyezhet. Reméli, hogy minél előbb felveszi az iramot sokra tartott új csapattársával.

Carlos Sainz egy időre elhagyja a Toro Rosso kötelékét, a jövő hétvégi USA Nagydíjtól ugyanis átül a Renault-ba Jolyon Palmer helyére, hogy ne jövőre kell elkezdenie az ismerkedést az új csapatával. Bár korábban már pletykáltak róla, a tervezettnél korábbi váltás őt is váratlanul érte.

- ismerte el a spanyol pilóta. - Akkor nem igazán volt időm megemészteni, hiszen pont a (szuzukai) versenyre való felkészülésem közepén tartottam."

"Éppen ezért nem váltott ki különösebb érzelmeket belőlem, de amikor este ágyba dőltem, tudtam, hogy ez jó lehetőség számomra. Így lesz alkalmam hozzászokni az autóhoz, a mérnökökhöz, a szerelőkhöz."

Sainznak szembe kell néznie a gyorsnak tartott Hülkenberggel Forrás: DPPI/Florent Gooden

Sainz egy ideje nyilvánosan türelmetlenkedett, hogy szeretné feljebb lépni a ranglétrán a Red Bull fiókcsapatából, és végül meg is kapta ezt a lehetőséget azzal, hogy kölcsönbe elengedték a Renault-hoz.

Karrierje során így először egy gyári istállóhoz kerül majd, ahol a hozzá hasonlóan nagyra tartott Nico Hülkenberg csapattársaként kell helytállnia.

"Nem lesz könnyű tartani vele az iramot - mondta Sainz. - Tizenhat futamot teljesített már egy olyan autóval, amit én még sosem vezettem. Időre lesz szükségem, hogy hozzászokjak. A célom természetesen az, hogy minél előbb felvegyem a tempóját, de ez nem jön automatikusan, keményen meg kell dolgozni érte. Elemeznem kell az adatokat, és megtanulnom, hogyan vezessem az autót."

"Nagyon fontos lehet, hogy korábban átjöttem (a Renault-hoz). Ez a négy verseny segíteni fog jövőre. Az már csak hab lenne a tortán, ha további pontokat szerezhetnék."

Sainz a tabella 9. helyén áll, és pont új csapattársát, Hülkenberget előzi meg 14 ponttal. Az ifjú spanyolnak abból a szempontból nem kell félnie a némettől, hogy amikor Max Verstappen volt a csapattársa, vele is tartotta a lépést.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!