Vágólapra másolva!
Lényegében mindhárom élcsapat egyformán rendelt a keverékekből az USA Nagydíjra. A Williams és a McLaren bevállalósabb volt.

A Pirelli nyilvánosságra hozta, hogy a Forma-1-es csapatok mennyit rendeltek az egyes keverékekből a jövő hétvégi USA Nagydíjra. Austinban ismét az idén leggyakoribbnak számító ultralágy-szuperlágy-lágy kombinációt fogják bevetni, amelyet már a nyolcadik alkalommal választ az olasz gumiszállító ebben az szezonban.

Ennyit rendeltek a csapatok a lágy, a szuperlágy illetve az ultralágy gumikból Austinra Forrás: Pirelli

Ez általában inkább a leglágyabb keverékkel jobban boldoguló Ferrarinak kedvez, különösen, ha még meleg is van. Az élcsapatok választása között azonban ezúttal nincs semmilyen érdemi különbség:

a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull egyaránt hét ultralágy szettet kért a pilótái számára.

A többségük négy szuperlágy és két lágy szettet kap; a kivétel Lewis Hamilton, aki három, illetve Kimi Räikkönen, aki csak egy lágy garnitúrából gazdálkodhat majd a hétvégén. Ezek az eltérések szombatra rendszerint eltűnnek az adott istállón belül, mert csupán abból adódnak, hogy az egyik versenyzőjük a lágy, a másik a szuperlágy gumikon teljesít hosszú etapot a péntek délutáni szabadedzésen.

A legbevállalósabb a mezőnyben a Williams és a McLaren volt: ők az összes pilótájuknak kilenc szettet rendeltek az ultralágy gumikból, míg a lágyból mindössze egyet illetve kettőt. A tavalyi USA Nagydíj még úgy is két kiállásos verseny volt, hogy a Pirelli akkor egy fokozattal keményebb gumikat bocsátott a csapatok rendelkezésére, de az idei trend szerint többnyire elég az egyetlen kerékcsere.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!