Vágólapra másolva!
A maranellóiak puhatolóztak, hogy versenyzési lehetőséget adnának-e Antonio Giovinazzinak vagy Charles Leclercnek, de az amerikai istálló a folytonosságot szem előtt tartva a jelenlegi pilótapárossal képzeli el a jövőt.

A Ferrari évek óta működtet egy akadémiát, amelynek keretében fiatal versenyzőket nevelnek, de egyszerűen nem merik autóba ültetni őket saját csapatuknál. Ez érthető abból a szempontból, hogy nem akarják szinte elviselhetetlen nyomásnak kitenni a pályafutásuk kezdetén járó tehetségeket, a Red Bull azonban így is beszólt nekik, hogy gyávák élni ezzel a lehetőséggel.

A maranellóiak inkább azzal próbálkoznak, hogy az ígéretes fiatalokat valamilyen alkuval betuszkolják egy olyan istállóhoz, amelynek ők szállítanak motorokat.

Úgy tűnik, régi partnerükből, a Sauberből fiókcsapatot csinálnak,

és ott jövőre Antonio Giovinazzi és/vagy Charles Leclerc futhat egy teljes szezont.

Másik motorvásárlójuk, a Haas csapatfőnöke elárulta, hogy a Ferrari náluk is puhatolózott az ügyben. "Bizonyos területeken szorosan együtt dolgozunk a Ferrarival, de tiszteletben tartják a döntéseinket. Érdeklődtek, hogy megtennénk-e nekik valamit, de nemet mondtunk. Minden rendben van. Úgy vélem, nagyon jól megy a munka a jelenlegi pilótáinkkal, pillanatnyilag nincs okunk váltani" - nyilatkozta Günther Steiner a Racernek.

A Haas nem kér egy Ferrari-akadémistát is a motorok mellé Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

"Ez még csak a második évünk - tette hozzá. - Számunkra minden új. A folytonosság időnként hátráltató, mert a vérfrissítés olykor segít, ugyanakkor le kell fektetnünk az alapokat. Éppen ezért számít a stabilitás."

A Haas az első idényét Romain Grosjeannal és Esteban Gutiérrezzel teljesítette, utóbbi azonban egyetlen pontot sem szerzett, így az idei szezonra lecserélték Kevin Magnussenre. A dán pilóta sikeresebb az elődjénél, ezért maradhat a csapatnál 2018-ra is.

A Haas egyébként már Giovinazzinak és Leclercnek egyaránt biztosított gyakorlási lehetőséget F1-es autóval több nagydíj pénteki edzésnapján is.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!