Vágólapra másolva!
Úgy véli, a hétvégén pont az lehet az erőssége, ami Christian Horner szerint az autó gyenge pontja Abu-Dzabiban. Max Verstappen a motortól is gyorsulást vár.

A szinte mindig nyugodt és kedélyes Daniel Ricciardo is felhúzta magát az Abu-Dzabiban gyakran gondot okozó forgalmon. Ezúttal Romain Grosjean tartotta fel, mire hosszasan morgolódott a rádión, és a nemtetszés egyezményes jelét is jól láthatóan bemutatta a Haas pilótájának. Az edzés után viszont már csak mosolygott ezen.

„Horzsolás van az ujjamon! – vigyorgott a Sky Sports kamerája előtt. – Túlkormányzottá vált az autóm, és lecsúszott. Most komolyan, nem kellett volna ezt tennie, ez csak egy szabadedzés, úgyhogy nem zavartatom magam. Csak a pillanat hevében (reagáltam így). Bosszantó, amikor én gyors körön vagyok, ő meg csak kivezető körön.”

Ricciardo kiakadt a rádión - galéria! Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Ricciardo szerint „egész jó” napjuk volt, elsősorban alacsony üzemanyagszinttel volt elégedett az autójával, úgy vélte, „a versenytempó tekintetében szerintem kevés benzinnel jobb a helyzet, mint sokkal.” Érdekesség, hogy az első szabadedzés után Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke pont fordítva értelmezte a helyzetet.

– vélte a Sky Sports műsorában. – Az 1-es és a 3-as szektor rájátszik az erősségeinkre, a 2-esben a két hosszú egyenes kissé fájdalmas lesz, de a versenyen kissé közelebb kerülhetünk” – mondta, még mielőtt Ricciardo a 3. lett az esti edzésen, nem sokkal Hamilton mögött. Elárulta, hogy letekert motorral mentek délelőtt, de Max Verstappen szerint szükség is van a gyorsulásra.

„A mai motorunk már régi volt, és nem 100%-os, holnapra kicseréljük, hogy nagyobb teljesítményünk legyen – árulta el. – Ezzel, és a beállítások javításával jó helyzetben leszünk, de mint az egész évben, most is a Mercedest kell legyőzni. Próbálunk a lehető legközelebb kerülni” – mondta Verstappen, aki délelőtt még igen, este már nem volt elégedett a beállításokkal.

– vélte. – A beállításokon csiszolnunk kell, de így sem vagyunk túl messze, ez a mai nap pozitívuma. A pálya igen csúszós, ha az ember letér az (ideális) ívről, megcsípi a kerékvetőt vagy ráfut egy homokos foltra, könnyen elveszti az autó a tapadását. Szerintem ezért is láttunk néhány hibát” – magyarázta a háromszoros futamgyőztes.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!