Vágólapra másolva!
Az FIA jelenlegi és a Ferrari volt elnöke, Jean Todt nem neheztel Sebastian Vettelre azért, mert a pályán meggondolatlan dolgokat tett. A német pilóta szerint még mindig nagy a hátrányuk.

Nagy reményekkel kezdődött az idei szezon a Ferrari számára, de először Sebastian Vettel vezetői hibái, majd súlyos műszaki problémák miatt vesztettek értékes pontokat, ezért végül Lewis Hamilton és a Mercedes simán, már több futammal a világbajnokság vége előtt legyőzte őket. Ahogy Hamilton is utalt rá, Vettel háromszor is elvesztette a fejét a versenyeken, először Bakuban.

Az Azeri Nagydíj során a Safety Car mögött haladt a mezőny, amikor Hamilton nem gyorsított ki úgy, ahogy azt Vettel várta, és a német versenyző úgy vélte, Hamilton féktesztelte őt. Gesztikulálni kezdett, majd oldalról nekiment a Mercedesnek, ezért később 10 másodperces stop & go büntetésre ítélték, és az FIA is beidézte őt.

Vettel hajlamos elveszteni a fejét Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Ez egy éven belül már a második nagyon komoly kihágása volt a szabályok ellen, miután a 2016-os Mexikói Nagydíjon Charlie Whiting versenyigazgatót küldte el melegebb éghajlatra a rádión. Vettel mindkét esetben bocsánatot kért, és Jean Todt, az FIA elnöke megkegyelmezett neki. Michael Schumacher egykori csapatfőnöke átérezte Vettel helyzetét.

– mondta Todt az Auto Bildnek. – Ezzel nagyon is együtt tudok érezni, mert én magam is megéltem ilyen helyzeteket Michael Schumacherrel. El tudja képzelni, mi történt Jerezben, 1997-ben vagy 2006-ban, amikor azt a hülyeséget csinálta Monacóban? Az embereknek vannak gyengeségei, és amikor felismerik, hogy rosszat tettek, meg kell bocsátani nekik. Ez történt Sebastiannal is.”

A szezon alkonya nem kedvezett a Ferrarinak Forrás: DPPI/Florent Gooden

Vettel a szezonzárón már önironikusan megjegyezte, hogy a fair play díjat az idén nem ő kapná, és többször is elismerte, hogy úgy érzi, cserben hagyta a Ferrarit. Ettől függetlenül kijelentette, szerinte a szezonzáró is rámutatott, hogy a Ferrari csomagja az idén nem volt elég erős, de szerinte az idei pozitívumok túlsúlyban vannak a negatívumokkal kapcsolatban.

– szögezte le. – El kell ismerni, hogy végül is a Mercedes jobb és gyorsabb volt, elég megnézni a pole pozíciók és a futamgyőzelmek számát.” Vettel szerint a Ferrari kihasználta az idei lehetőségét, és olyan helyeken is nyerni tudtak, ahol gondjaik voltak, például Bahreinben vagy a Hungaroringen, de akadtak elkeserítő kieséseik is. Bíztatta csapatát, hogy folytassák a megkezdett munkát, azt mondta, „meggyőződése”, hogy ezzel jövőre még jobb eredményt érhetnek el.