Vágólapra másolva!
A rekordbajnok korábbi csapatfőnöke elárulta, Michael Schumacher még egy sorsdöntő győzelem után sem volt meggyőződve a képességeiről. 

Michael Schumacher az F1 történetének legsikeresebb versenyzője és az egyik legtöbbet bírált alakja is. A korábbi hétszeres világbajnok gyakran lenyűgözően vezetett, az övénél erősebb autók ellen is sikereket ért el, akkoriban minden fontos rekordot megdöntött, viszont olykor agresszíven vezetett, és sportszerűtlen manővereket is elkövetett.

A német pilótát ezért, és jellegzetes állkapcsa miatt sokan arrogánsnak tartják, közeli környezetének tagjai azonban többször elmondták már, hogy magánemberként Schumacher kellemes személyiség, csupán a pályán változott meg a habitusa. Erre utalt korábbi csapatfőnöke, Jean Todt is, aki kedden az FIA elnökeként a Hírességek Csarnokában beszélt Schumacherről.

Schumacher a 2000-es Japán Nagydíj dobogóján Forrás: Patrick Hertzog/AFP

„Két dolgot emelnék ki arról az időszakról, amikor még a Ferrarinál versenyzett – mondta Todt. – A Ferrari 2000-ben, 21 év után világbajnok lett Michaellel. Felmentem vele a dobogóra, és azt mondtam Michaelnek, hogy az életünk már soha sem lesz ugyanolyan a versenyzés terén. Az a nap Szuzukában a pályafutásom legerőteljesebb pillanata volt.”

Schumacher korábban szintén a 2000-es Japán Nagydíj megnyerését jelölte meg, amikor a legfontosabb győzelméről kérdezték,

hiszen ötévnyi küzdelem után ekkor lett először világbajnok a Ferrarival. A következő években további három világbajnoki címet szerzett, így héttel vonult vissza. Ennek ismeretében meglepő, hogy Todt szerint Schumacher még Mika Häkkinen és a McLaren-Mercedes legyőzése után sem hitte el, hogy elég jól teljesített.

Schumacher itt már a Ferrari F2001-et teszteli Fioranóban Forrás: Ferrari

„Az is megmutatja Michael hozzáállását, hogy miután bajnokként befejezte a 2000-es szezont, és elkezdtünk készülni 2001-re, akkor félénken egy megkereséssel fordult hozzám. Ő egy félszeg srác, arrogánsnak néz ki, de inkább félénk. Azt kérdezte, hogy tesztelhetne-e Fioranóban, hogy kiderüljön, képes-e még vezetni.”

Todt azt mondta, Schumacher „még mindig ott van, és küzd” a síbalesete után. Szerette volna, ha fia, Mick veszi át édesapja kitüntetését, de ő éppen Spanyolországban tesztelt, Corinna Schumacher az USA-ban van, ezért a családot Sabine Kehm, Schumacher menedzsere képviselte. „A küzdelem zajlik – mondta Todt. – Michael nagyon különleges az autóversenyzésnek és nekem is. Jóbarátom.”

Todt és Schumacher sikeres párost alkottak Forrás: AFP/Patrick Hertzog

Kehm elismerte, ő csak „gyenge utánzat” volt az estélyen: „Mindannyian tudjuk, hogy Michaelnek kellene itt lennie. Biztos vagyok abban, hogy imádná, ha itt lehetne. Mindig nagyon nagyra becsült mindenkit, aki ebben a teremben van – utalt a Hírességek Csarnokára. – Megtisztelve érezné magát. Azt is tudom, milyen erős a barátság Michael és Jean között.

„Nem hiszem, hogy csak a fegyelem tette őt ilyen különlegessé – tette hozzá Schumacherről – inkább azért lett olyan sikeres, mert rajongott és együttérzett mindenkivel ebben a teremben, és imádta a sportot is.”