Vágólapra másolva!
A Toro Rossóval kezdődő együttműködés apropóján a japán gyártó átalakítja az F1-es programjának menedzsmentjét. Versenytapasztalattal rendelkező szakember érkezik.

Alig két év után leváltják a Honda F1-es programjának éléről Haszegava Juszukét, aki a program első vezetője, Arai Jaszuhisza után vette át pozíciót. Haszegava irányítása alatt az idei szezonra a Honda teljesen új erőforrást épített a McLarennek, de az látványosan megbukott, amikor már a teszteken kiderült, hogy a motor F1-es szinten erőtlen és súlyos műszaki gondjai vannak.

Az év során fény derült arra, hogy a Honda még mindig küszködik azzal, hogy az F1-es körülményeket laboratóriumi körülmények között szimulálni tudják, és a megbízhatósági problémákat sem tudták idejében orvosolni, ezért a McLarennél betelt a pohár, és a gyári Honda erőforrás helyett inkább a Renault ügyfélmotorjával versenyeznek tovább.

Haszegava Juszuke többé már nem az F1-projekt vezetője, viszont megtartja a kiemelt főmérnöki szerepét a Hondánál Forrás: DPPI media/Florent Gooden

A Honda a Toro Rosso beszállítójaként folytatja az F1-es pályafutását, de az eddigi vezetőjük, Haszegava nélkül, mert a gyártó bejelentette, hogy szétosztják a feladatait, és Tanabe Tojoharu lett az F1-es technikai igazgatójuk és az Autosport úgy tudja, Aszaki Jaszuaki veszi át Szakurában az F1-es motorfejlesztés operatív igazgatói posztját. A változások 2018. január 1-jén lépnek életbe.

Tanabe korábban Gerhard Berger mérnöke volt a McLaren-Hondánál,

majd Jenson Button főmérnökeként dolgozott a BAR-nél és a Honda gyári csapatánál. 1984 óta érdekelt az F1-ben, dolgozott az IndyCarban, most is az amerikai Honda Performance Development főmérnöke, és állítólag nagy megbecsülés övezi a Honda berkein belül. Haszegavát eltávolítják az F1 közeléből, a jövőben a kutatás-fejlesztés terén, a gyártástechnológia fejlesztésén fog dolgozni.

A McLaren megszabadult a Hondától Forrás: Andrew Hone/McLaren

„Eddig az F1-es projekt vezetőjének felelőssége volt a technológiai fejlesztés és a csapat irányítása a verseny helyszínén – nyilatkozta Morijama Kacuhide, a Honda márka és kommunikációs igazgatója. – A két hatáskör szétválasztásával a verseny- és tesztcsapat is gyorsabban el tudja látni a feladatait” – vélte.

„Azáltal, hogy biztosítottuk mind a fejlesztő- mind a versenycsapat munkafeltételeit, a Honda továbbra is áll a kihívások elé, így a szurkolók élvezhetik, ahogy a Toro Rosso-Honda további késlekedés nélkül küzdhet a legmagasabb szinten.”