Vágólapra másolva!
Nemrég a Lotus-csapat korábbi fejlesztőpilótáját, Carmen Jordát is delegálták az FIA női bizottságába. Az aktív női versenyzőket felháborította a helyzet.

Az FIA Motorsport Világtanácsa a legutóbbi, december elején megtartott ülésén jóváhagyta, hogy a Lotus (a mai Renault) csapat korábbi fejlesztőpilótája, Carmen Jorda is csatlakozzon az FIA női bizottság munkájához. Jorda erről azt írta a Twitterre, hogy örömmel képviseli a nők ügyét a motorsportokban és küzd az érvényesülésük érdekében.

A hír azonnal felzúdulást váltott ki a különböző kategóriákban versenyző nők körében, de Gonzalo Gobert, a valenciai versenypálya igazgatója a Radio Marca műsorában azt mondta, „ez a boszorkányüldözés nem fair Carmennel szemben”, de megjegyezte, hogy „talán jobban el kellett volna magyarázni a kinevezését a bizottságba. Még mindig Michele Mouton az elnök. [Jorda kinevezése] jó lépés, mert legalább vitákat vált ki.”

Jorda az F1-es autót nem vezethette, viszont a szponzorok örültek, hogy minden versenyen ott volt Forrás: Lotus F1 Team

Jorda delegálása elsősorban azért bosszantotta fel a különböző kategóriákban versenyző nőket, mert a nem túl magasan jegyzett GP3-as bajnokságban nem tudott a 20. rajthelynél jobb pozíciót elérni, a Lotus-csapathoz is bevallottan hátszéllel került be, ráadásul ott is felháborította a munkatársait a gyenge szereplésével. Ennél is nagyobb gondja azonban a női pilótáknak, hogy

Jorda többször kijelentette, hogy szerinte a nők nem képesek azonos mezőnyben helytállni a férfiak ellen, ezért külön női bajnokság létrehozását támogatja.

„Miért ne lehetne egy női bajnokság, ha az nem exkluzív vagy kötelező? – tette fel a kérdést Gobert. – Az ötlet lényege, hogy még több lehetőség nyíljon a női versenyzők számára, példát mutathassanak az új pilótáknak, a szponzoroktól pedig további forrásokhoz jussanak” – mondta, de ezzel aligha győzte meg a közösségi médiában háborgó női pilótákat és szakembereket.

„Én is a bizottság tagja vagyok, a mérnökök nagykövete – írta a versenymérnökként többszörös Le Mans-győztes Leena Gade a Twitteren. – Megbeszélem ezt [a bizottsággal], mielőtt további kommentárt fűzök ehhez, de én azt választottam, hogy a férfiak világában érvényesülök, ahogy sok más nő is számtalan, motorsporttal kapcsolatos munkakörben.

Kiborult a hír hallatán az IndyCarban versenyző Pippa Mann is, aki az idei Indianapolis 500-on női körrekordot állított fel 230,103 mérföld/órás átlagsebességgel. „Hihetetlenül elkeserítő, hogy kineveztek egy olyan versenyzőt a bizottságba, akinek nincs említésre érdemes eredménye semmilyen bajnokságban, és aki nem hiszi, hogy nőként versenyképesek lehetünk” – nyilatkozta.

„Számomra ez igazi visszalépést jelent az FIA részéről. A legjobban az aggaszt, hogy vajon ez kifejezi-e az FIA általános nézeteit a motorsportokban résztvevő női atlétákkal kapcsolatban – idézte a Motorsport.com. – Minden tiszteletem Michele Moutoné a raliban elért eredményei és az általános nézetei miatt.”

Meglepte a hír Tatiana Calderónt is, aki nemrég versenyt nyert a Formula Renault 3.5 utódbajnokságában, a Formula V8 3.5-ben. Azt mondta, szerinte „a nagy bajnokságokban versenyző nők közül senki sem ért egyet” Jorda véleményével. „Semmi szükség nincs egy női bajnokságra. Azt viszont hirdetnünk kell, hogy a nők a motorsportok minden területén dolgoznak, és több lány kezdjen gokartozni, így nagyobb esély lesz, hogy valaki eljut a legmagasabb szintre.”

Pippa Mann nem kér külön bajnokságból Forrás: AFP/2017 Getty Images/Jared C. Tilton

Calderon szerint ez nemtől függetlenül nagyon nehéz, „de amikor van 90 fiú és 10 lány, akkor az esély tényleg nagyon csekély. Nem értek egyet [Jorda] véleményével, de pont ez fogja összetartani a női pilóták és mérnökök közösségét. Azért fogunk küzdeni, hogy a legjobbak legyünk a legjobbak között, ne pedig csak a nők körében.”

Mouton, a bizottság elnöke nem kommentálta az ügyet, de az 1982-es rali-világbajnokság 2. helyezettje azt mondta, jövőre szorosabbra fűzik az együttműködést Susie Wolff szervezetével.

A Williams korábbi tesztpilótája a visszavonulása után indította el a „Dare to be Different” (merj más lenni) kezdeményezést, amivel a különböző motorsportokban betölthető feladatköröket (nem csak a versenyzést) népszerűsítik elsősorban brit lányoknak. Wolff továbbra is kitart amellett, hogy a nők megvívhatnak a férfiakkal az autóversenyeken.

Susie Wolff F1-es teszteken is részt vett Forrás: Williams F1

„A lovaglás és a vitorlázás mellett a motorsport alkotja azt a három ágazatot, ahol a nők és a férfiak közös mezőnyben versenyezhetnek – mondta Wolff a Motorsport.com-nak. – Mindhárom esetben nagyméretű felszerelés vagy állat is szerepet játszik és nem csak a nyers erő vagy az izomtömeg a lényeg.

„A lányokat és nőket inspirálni kell, hogy részt vegyenek a sportban és támogatni kell őket, hogy a legjobbak a legmagasabb szintre jussanak. A Dare to be Different szorosan együttműködik az FIA női bizottságával, Michele és én ugyanazért a célért dolgozunk és elkötelezettek vagyunk a hosszútávú változás elősegítéséért, a megfelelő módon.”