Vágólapra másolva!
A Mercedes technikai igazgatója is elismerte, szokniuk kell az autókon megjelenő fejvédő szerkezet, a glória látványát, de James Allison szerint idővel egyre jobban fog kinézni.

A leszorítóerőt termelő szárnyak 1968-as megjelenése óta talán a legnagyobb vizuális változás történik idén az autók terén az F1-ben a már sokak által bírált fejvédő szerkezet, a glória révén. Noha korábban is próbálkoztak szélvédők meghonosításával, ez lesz az első alkalom, hogy a versenyzők fejét nem csak a sisak, hanem egy titániumkeret is védi majd.

A szabványos alkatrészt minden csapat köteles felszerelni az idei autókra, de aerodinamikai elemeket elhelyezhetnek rajtuk, így valamelyest csökkenthetik az aerodinamikai visszaesést, amit az egyébként súlyos eszköz bevezetése jelent. Ráadásul, ahogy James Allison, a Mercedes technikai igazgatója is rámutatott, az autó egyéb pontjait is módosítani kell a súlytöbblet miatt.

„Azért sem könnyű, mert nagyon nagy terheléseket kell elviselnie – nyilatkozta a Mercedes által feltöltött videóban. – Meg kellett erősítenünk a karosszériát is, úgyhogy ha most ráültetnénk egy londoni emeletes buszt a glória tetejére, nagyjából annak a súlyát is elviselné. Biztosra kellett mennünk, hogy elég erős legyen visszaverni olyan eseményeket, amiktől a pilótát meg kell védenie.”

Allison szerint a csapatoknak elsősorban azt kell megoldaniuk, hogy a glória a motor és a hátsó szárny működését ne nagyon befolyásolja.

„Ez a kerek cső aerodinamikai szempontból elég rossz, úgyhogy megengedték [a csapatoknak], hogy mindenki egyénileg módosítsa a glóriát, aerodinamikai elemeket helyezzünk el, így van némi mozgásterünk az autót érő aerodinamikai hátrányok enyhítésére” – magyarázta a brit szakember, aki maga sem tagadta, hogy szokni kell a bukókeret látványát.

„Ez az első generáció, de nem ez lesz az utolsó – szögezte le. – Az F1-ben semmi sem marad sokáig változatlan. Mindannyian megtesszük az első lépéseket, próbálunk javítani rajta úgy, hogy a biztonság és az esztétika is jobb legyen. Szokni kell a látványt, ez még mindenkinél folyamatban van és biztos vagyok abban, hogy mindenki más is így van ezzel.

Az F1 mellett az új F2-es autón is megjelenik a glória és az ősszel bemutatkozó új Formula E autón is helyet kapott a szerkezet, ami a koncepcióba integráltan sokkal vonzóbb látványt nyújt. Közben az IndyCar nem az európaiak útját követi, a tengerentúlon továbbra is a szélvédőt akarnak bevezetni, ami a kisebb testek ellen is védene, az F1-ben viszont állítólag rontotta a kilátást az autóból.