Vágólapra másolva!
A korábbi hírekkel ellentétben Paddy Lowe-nak nincsenek „forradalmi" újító tervei a Williamsnél. Az angol szakember inkább a csapat legfontosabb részeinek fejlesztésével hozná fel a tradicionális istállót.

Bármelyik F1-es csapatnál is dolgozott eddig, Paddy Lowe mindig a csendes, nélkülözhetetlen háttéremberek közé tartozott. Az 55 éves angol szakember tavaly márciusban kezdett a Williamsnél (miután a Mercedesnél átadólistára került) és a hírek arról szóltak, hogy egy átmeneti év után

2018-ban radikálisan új autót tervez, amellyel az egykori világverő brit gárda visszatérhet a dobogóra.

A technikai igazgató azonban úgy nyilatkozott, hogy idén nem tervez forradalmi változtatásokat.

Lowe szerint a Williams eleve jó csapat, nincs szükség forradalmi újításokra Forrás: Williams F1/LAT Images/Glenn Dunbar

„Sokkal fontosabb, hogy magára a projektre, vagyis az idei autóra koncentráljunk.

– jelentette ki Lowe a RACER magazinnak.

Miután a Williams becslések szerint a topcsapatok éves költségvetésének csupán a feléből, kétharmadából gazdálkodhat egy szezonban, az angol szakember szerint az anyagi korlátok is komoly megkötést jelentenek.

„Kétségtelen, hogy egy kisebb istállónál gyakrabban ütközünk költségvetési falakba, mint egy nagy csapatnál. Az ember ír egy hosszú kívánságlistát, majd megnézi, melyek azok az újítások, amelyek megvalósítására van pénz, és melyekre nincsen" – fejtette ki Lowe.

Paddy Lowe (balra) és a versenyautó felkészítéséért felelős Rob Smedley. Kezükben a Williams 2018-as sikerességének a kulcsa Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Semmilyen radikális dolgot nem teszünk. A forradalmi döntések nem az én stílusom, az ilyesmit egyszerűen nem tartom szükségesnek, sem hatékonynak. Már van egy jó csapatunk, az én feladatom az, hogy még jobbá tegyem, hogy a megfelelő irányokba fejlődjünk és az igazán fontos dolgokra figyeljünk" – mondta Paddy Lowe.

Az idei csapatbemutatók sorát a Williams kezdi, a grove-i alakulat

február 15-én, csütörtökön fogja leleplezni 2018-as autóját,

és hivatalosan bemutatni új versenyzőit, Lance Strollt és Szergej Szirotkint az interneten.