Vágólapra másolva!
Első két F1-es szezonját a konstruktőr-vb 8. helyén zárta a Haas F1 Team, ami nem rossz egy kezdő csapattól. A tulajdonos Gene Haas azonban idén csökkenteni akarja a lemaradást, és a Ferrarit jelölte meg első számú mércének.

Az amerikai Haas F1 Team a Ferrari technikai partnereként lépett be a Formula-1-be 2016-ban. Tavaly Romain Grosjeannak és Kevin Magnussennek is voltak szép felvillanásai, a szezon egészében azonban nem tudtak versenyre kelni a középmezőnyt alkotó Williamsszel, Renault-val és Toro Rossóval. A McLarent és a Saubert viszont verték – igaz, előbbinek rengeteg műszaki problémával, utóbbinak pedig egy tulajdonosváltás utóhatásaival kellett megküzdenie

A csapat tulajdonosa, Gene Haas szerint az alakulata még mindig tanulja az F1-et, és elismerte:

Az F1 legfiatalabb csapata, a Haas F1-es technikája 70 százalékban a Ferrarién alapul Forrás: Haas F1

Haas azzal is tisztában van, hogy 2018-ban szintet kell lépniük, ha nem akarnak lemaradni a középmezőnytől.

„Tavaly Mexikóvárosban volt egy őszinte beszélgetésünk Güntherrel [Steiner, a Haas csapatfőnöke], amikor beazonosítottuk a csapat gyenge pontjait és arról is beszéltünk, milyen irányba kellene elindulni a fejlesztésekkel" – idézi Gene Haast a csapat sajtóközleménye. „Nem titok, hogy nagyrészt a Ferrari technikáját használjuk, ezért mércének is őket tekintjük.

Átlagosan nagyjából két másodperccel maradtunk a pole pozícióból indulótól, ebből is le kell faragnunk egyet, ha nem szeretnénk lemaradni."

Gene Haas csapata a harmadik idényét kezdi az F1-ben, emellett a NASCAR-ban is komoly érdekeltségei vannak Forrás: Haas F1//LAT images/Andy Hone

Gene Haas szerint a motorszabályok idei szigorítása (négy helyett 3 motorral kell végigcsinálni a 21 nagydíjból álló szezont) nem jelent majd hátrányt, ez ugyanis szerinte nem befolyásolja a motorok teljesítményét. „Nincs kétségem afelől, hogy három motor is elég lesz a teljes szezonra. Ráadásul nem lesz szükség annyi fejlesztésre sem, mert csökken a motorerő jelentősége.

A Ferrari erőforrás megbízhatósága kiváló" – szögezte le az amerikai üzletember.

Magyarázkodás az amerikai pilóták miatt

Komoly támadásoknak tette ki magát az istálló januárban, amikor Steiner szerencsétlen módon úgy nyilatkozott, hogy az amerikai versenyzők „nem elég jók" ahhoz, hogy a Haas F1 számoljon velük. Gene Haas erre is reagált a csapat sajtóanyagában.

Amíg a Haas keresi a megfelelő amerikai pilótát, Romain Grosjean marad a csapat húzóembere Forrás: DPPI media/Florent Gooden

„Még mindig tanuljuk a Formula–1-et, ezért nem lenne a legokosabb olyan pilótákkal próbálkozni, akik szintén tanulási fázisban vannak. Fejlődnünk kell, előre kell lépnünk, és a fejlődéshez nagyrészt a versenyzőink tapasztalatain keresztül vezet az út.

A körülmények nyilvánvalóan eltérőek, de látok néhány tehetséges amerikai versenyzőt, akik jók lennének az F1-ben is."

"De egyelőre nem állunk készen rájuk, és a tesztlehetőségek jelenlegi korlátai mellett nagyon nehéz lenne bárkit is felhozni [F1-es szintre], aki korábban még nem vett részt egy fejlesztési programban" – vágta ki magát a Haas F1 Team elnöke.