Vágólapra másolva!
Az F1 korábbi mindenható ura ezúttal koppintaná a Formula E-t, és elektromos autókat látna szívesen a világbajnoki sorozatban.

Az F1 éléről tavaly elmozdított Bernie Ecclestone sosem volt híján őrültebbnél őrültebb ötleteknek (ezekből összegyűjtöttünk néhányat a róla készített portrénkban), és most is egy ilyennel adott életjelet magáról: ezúttal azt javasolta, hogy a 2014-ben elindított Formula E versenysorozat mintájára elektromos autók álljanak rajthoz a világbajnoki sorozatban.

"Legyenek mások az autók. Egyeztessünk a gyártókkal, és tegyük teljesen elektromossá az F1-et, a sportág jövője érdekében – idézte a The Guardian Ecclestone-t, aki néhány meghívott újságírónak nyilatkozott londoni irodájában F1-gyel kapcsolatos témákban. –

Bernie Ecclestone immár tulajdonképp kívülálló az F1-ben, bár van egy "tiszteletbeli elnök" tisztsége, amiről maga sem tudja, mit jelent Forrás: AFP/Andrej Isakovic

"Hívhatnánk a sorozatot szuper Formula E-nek. Az autók kinézhetnek úgy, ahogy az F1-ben szokás, csupán a hang hiányozna. De nem hiszem, hogy a szakemberek ne tudnának kitalálni valamit a régi akusztika visszaállítására."

A nyilatkozata annak tükrében pikáns, hogy néhány éve nem jósolt nagy jövőt a Formula E-nek,

de lehet, hogy az autóipar tendenciái miatt most már másképp látja az elektromos autók helyzetét. A koncepciót ugyanakkor nehéz lenne lenyomni a gyártók torkán, a 2021-től érkező, egyelőre formálás alatt lévő új motorszabvány kapcsán sincs napirenden.

A Ferrari elnöke tavaly ismét kijátszotta a "kivonulunk az F1-ből ha nem tetszenek a szabályok" kártyát, és Ecclestone szerint nem szabad félvállról venni a Ferrari elnökének szavait. "Sergio mindent komolyan csinál. Nem hiszem, hogy olyan fickó, aki nem azt tenné, amit mond" – jelentette ki.