Vágólapra másolva!
A Mercedes új F1-es autóján szűkebbre szabták a hátsó részt, mint a tavalyi modellen, amitől James Allison szerint ugyan többen kopaszabbak lettek, de megérte a sok erőfeszítés. Azt mondja, a világbajnok W08 elbújhat a W09 mellett.

A Mercedes tervezőmérnökei az előző évi világbajnok autó alapjaira építkezve alkották meg az új W09-et, de minden részletében keresték a lehetőséget a fejlesztésre. James Allison technikai igazgató a csapat által közzé tett videóban úgy vélekedett, hogy a W08-nak "esélye sem lenne" a W09 ellen, az "lesöpörné a pályáról."

Korábban már megemlítette, hogy óriási erőfeszítés árán szabták vékonyabbra az új autó derekát, és a videóban elárulta, ez mekkora gyorsulást eredményez. A változások közül természetesen a glória megjelenését és a cápauszony és a T-szárny eltűnését tartotta a legfeltűnőbbnek, de a nem a szabályokhoz köthető tényezők közül

az oldaldobozok átalakítását nevezte a legnagyobbnak.

"Rengeteget dolgoztunk azért, hogy karcsúbbá tegyük őket az új autón [a videón 2:06-tól látható] – nyilatkozta. – A régivel [2:14-től] összehasonlítva látható a különbség. Azon feltűnően kidudorodik a borítás a motor és a kipufogó tájékán, az új kocsin azonban ez sokkal kevésbé érzékelhető."

"Nem tűnik nagynak a változás, de rengeteg munka kellett a megvalósításához, sok hajszál kihullott közben."

Az új Mercedes eddig megbízhatóan üzemel a szezon előtti teszteken Forrás: NurPhoto/Joan Valls/NurPhoto/Joan Valls

Allison hozzátette, hogy "az első felfüggesztés is eléggé megváltozott a korábbi évekhez képest. A lengőkarokat fentebb emeltük, követve az elmúlt szezonok divatját az F1-es autókon. Ez javít az aerodinamikai teljesítményen" – magyarázta. A magasabban lévő lengőkarok ugyanis javítják a padlólemez alatti légáramlást, ezzel együtt a tapadást.

Bár még csak kevesebb, mint fél tucat tesztnap megfigyeléseire lehet támaszkodni, melyek közül a hideg miatt több nem is volt reprezentatív, egyelőre semmi sem utal arra, hogy a Mercedes elveszítené a helyét a mezőny élén, vagy legalábbis hátrányba került volna valamelyik riválisával szemben.