Vágólapra másolva!
Tavaly már ízelítőt kapott a mezőny a felgyorsított autókkal járó megnövekedett terhelésből, de idén még komolyabb feladat F1-es autót vezetni.

Körrekordok dőltek a barcelonai tesztelés második hetében, ebből már lehetett arra következtetni, hogy hiába lettek idén is nehezebbek az F1-es autók, a fejlesztéseknek köszönhetően 2018-ban minden idők leggyorsabb versenygépei állhatnak majd rajthoz. Több pilóta is elárulta, hogy a korábbiakkal ellentétben padlógázzal vették a barcelonai 3-as és 9-es kanyart is.

„[Daniel] Ricciardo viccesen írta le a helyzetet, azt mondta, az erőhatások miatt elhagyja a fejét a 9-es kanyarban – nyilatkozta Mario Isola, a Pirelli motorsportért felelős igazgatója. – A [terhelés] valóban igencsak meggyőző. Fékezni kell az 1-es kanyar előtt, aztán a 4-esig padlógázzal mennek. Az 1-es, 2-es és 3-as kanyart végig padlógázzal teljesítik, nagyon nagy tempóval.”

Tovább nőttek a kanyarsebességek Forrás: Red Bull Content Pool

„Tavaly a korábbiaknál 32-35 km/órás tempónövekedés volt a 3-as és 9-es kanyarokban. Meg kell néznem az adatokat, de további lépést tettünk. Az autó vezetése fizikailag most már tényleg nagyon [megterhelő] a pilóta testét érő gyorsulás miatt” – összegzett Isola. Korábban aggodalmak is felmerültek a pilóták egészsége és a testsúlyuk csökkentése miatt, de

a Mercedes pilótáinak egyelőre tetszik, hogy a korábbiaknál is nagyobb feladat vár rájuk.

„Ez tényleg nagyon különleges – nyilatkozta Valtteri Bottas. – Nehéz is leírni [az élményt]. A 3-as és a 9-es kanyarban majdnem 5G-s terhelés ér és ezt azért megérezni. Az autók sokkal nagyobb leszorítóerővel rendelkeznek ilyen tempónál és érezhető, ahogy elkezd hajlani és csavarodni. Közben még mindig érezzük a tapadást és ebben meg is kell bízni. Minden alkalommal mosolyt csal az arcomra, ha ilyen tempónál megcsúsztatom az autót.”

Az 1-es kanyarnál még fékeznek, aztán rálépnek a gázpedálra Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

A négyszeres világbajnok Lewis Hamilton is elismerte, hiába vezet már 10-12 éve F1-es autókat, most először vette padlógázzal a 9-es kanyart és ezt „csodálatosnak” tartotta. Azt is hozzátette azonban, hogy a tempó növekedése a pálya új aszfaltrétegének is köszönhető, ezért 3-4 másodperces gyorsulás helyett „csak” 1-2 másodperces tempónövekedést vár Melbourne-ben.”

Hamilton ezzel valami pozitívumot is talált a pálya újraaszfaltozásában,

mivel az első tesztnapok során elmondta, szerinte pénzkidobás új aszfaltréteget teríteni a „karakteres” versenypályára, mert azok így elvesztik a bukkanók és egyenetlenségek révén meglévő jellegzetességeit. Csapattársa, Bottas viszont lelkesedett az új felületért, mert szerinte tavaly a frissen aszfaltozott pályákon jobban ment neki a versenyzés.