Vágólapra másolva!
A négyszeres világbajnok bízik az új Ferrari tempójában és alig várja már, hogy elkezdődjön a szezon. Kontextusba helyezte az ellenfelek teszteredményeit is.

Ígéretesnek tűnt a Ferrari egykörös tempója a múlt heti tesztelésen Barcelonában, de az elemzések rávilágítottak arra, hogy valószínűleg a Mercedes előttük jár, sőt bizonyos helyzetekben a Red Bull is komoly ellenfelük lehet. Ezek a számítások bár sok szempontot figyelembe vesznek és gyakran pontos eredményeket adnak, az információhiány miatt nem tudnak minden faktorral számolni.

Sebastian Vettel, a Ferrari pilótája nem tűnt kifejezetten lelkesnek a tesztelés végén, azonban a csapat weboldalán kiadott interjúban pozitívan értékelte a tesztnapok tapasztalatait és kijelentette, bízik az új SF71H teljesítményében, valamint alig várja, hogy végre elkezdődjön a szezon és a mezőny tagjai azonos körülmények és feltételek közepette küzdhessenek a sikerekért.

Vettel rengeteget vezetett a tesztelésen Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Az ellenfeleink a Mercedes és a Red Bull egyféle gumit használtak a versenytávok szimulálására, ezt viszont a nagydíjakon nem lehet megtenni – utalt arra, hogy száraz pályán legalább kétféle gumikeveréket használni kell a futam során. – Ez befolyásolja a versenystratégiákat és végül is az eredményt is.”

Tavaly többször is előfordult, hogy a Ferrari az egyik gumikeverékkel a Mercedeshez hasonló tempóra volt képes, a másikkal viszont az ellenfelük fölé nőttek,

ezúttal viszont közepes és lágy gumikkal sem látszik, hogy egyelőre megszoríthatnák az Ezüstnyilat. Vettel ettől függetlenül optimista: „Jó alappal indulunk az SF71H-val, most a fejlesztéseken kell dolgoznunk, hogy javítsuk a benne rejlő potenciált, de bízom a csapatunkban. Tudom, milyen képzett és elhivatottak a maranellói srácok.”

Füstjeleket adtak a Ferrari motorok Forrás: NurPhoto/Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto/Joan Valls

A német pilóta emlékeztetett, hogy négyezer kilométernél is nagyobb távot tettek meg a tesztelésen, ő maga 188 kört is levezetett egy nap és nem tapasztaltak „nagyobb gondot” az autóval, ráadásul élvezetesnek is találta a körözést. A Mercedesnél és más csapatoknál jelentkező hólyagosodásra reagálva azt mondta „minden csapat megpróbálja befolyásolni a gyártót, hogy nekik kedvező irányba fejlesszék a gumikat, de úgy gondoljuk, a Pirelli jól választotta ki a keverékeket.”

Kiderült, mitől füstöl a motor

A tesztek egyik jellegzetessége volt a sűrű füst, ami mindhárom Ferrari-motoros autóból felszállt és még a helyszíni tudósítók sem tudták kinyomozni, hogy mi ez a látszólag rendellenes, de meghibásodásra nem utaló jelenség. A Sky Sports munkatársa, Ted Kravitz végül megtudta, hogy a tünetek nincsenek összefüggésben az olajfogyasztás 0,6 liter/100 kilométeres korlátozásával.

„Körbe kérdezve úgy tűnik, hogy a Ferrari motor egyszerűen sokkal több olajjal működik a riválisokénál. Ez azonban különbözik az olajfogyasztástól, ami most 1,8 literre korlátozódott versenyenként, mert azt elhasználják az égéstérben. Ez csupán motorolaj, jó sok! Érdekes lesz figyelni a füstölő Ferrarik jelenségét, amikor elkezdődik a versenyzés.”