Vágólapra másolva!
Egyre több középcsapat kénytelen beismerni, hogy az autójuk nem felel meg az idei elvárásaiknak. A McLaren már az európai szezon kezdetére készül.

Az idénynyitó óta nyilvánvaló, hogy a Williams idei autója nem hozza a csapat által várt eredményeket, majd Kínában a Force India és a McLaren is elismerte, hogy gond van az idei autóikkal, de ezek okai máshol gyökereznek. A silverstone-i istálló fejlesztései nem válnak be a pályán, a wokingiak újításai igen, de így is túl lassúak.

„Az autó teljesíti a kitűzött célokat, ez pedig azt jelenti, hogy talán a cél nem volt megfelelő – ismerte el Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója, akit a Bahreini Nagydíj után lefokoztak a csapatnál. – Felül kell vizsgálnunk, hogy milyen ambícióink vannak, és mit akarunk elérni” – tette hozzá a konstruktőri világbajnokság ideiglenes 4. helyét őrző istálló vezetője.

Alonso gyűjti a pontokat, így jobban áll a Red Bull pilótájánál, Max Verstappennél Forrás: DPPI/Antonin Vincent

„Az autó kiegyensúlyozott, a pilótáink is elégedettek a balansszal. Bármit is teszünk a beállítások terén, az autó reagál rá. A formaterv terén nincs benne görcsösség. Egyszerűen gyorsabbá kell tennünk a kanyarokban és az egyenesekben” – foglalta össze Boullier. A McLaren egyelőre a gyári Renault istálló szintjét hozza, de a szintén Renault motort használó Red Bulltól nagyon kikapnak.

– ismerte el. – Rá kell jönnünk, miért vagyunk lassúak az időmérőn és miért mennek jobban a versenyek, valamiért miért maradunk le a többi renault-s csapattól. Kész, ennyi. Néhány kérdést természetesen feltettünk Bahreinben és a kivizsgálás folyamata továbbra is zajlik. Ezt le kell folytatni és megoldást is fogunk találni. Már dolgozunk ezen.

Szélárnyékozással próbálták csökkenteni a hátrányukat Forrás: AFP/Greg Baker

A McLaren a kínai időmérőn szélárnyékozással is próbálkozott, Boullier az Autosportnak elismerte, hogy a csúcssebességük nem a legjobb, de szerinte nem ez az egyetlen probléma az autóval. A sajtónak hozzátette: „Ez nehéz helyzet, semmiképpen sem lehetünk elégedettek a helyzetünkkel. Sok újdonsággal készülünk, remélhetőleg ezek segítenek kissé csökkenteni a hátrányunkat a legjobb három mögött.”

Bakuban további nehézségek várnak a McLarenre,

hiszen a jövő hétvégén zajló Azeri Nagydíj helyszíne is nagy motorteljesítményt és jó aerodinamikát követel. A wokingi istálló a soron következő, májusi Spanyol Nagydíjra készül komolyabb fejlesztésekkel, de ezzel hagyományosan a többi csapat is így tervez.