Vágólapra másolva!
Még a mérnökök sem hittek abban, hogy a motorhiba után Daniel Ricciardo részt vehet a Kínai Nagydíj időmérőjén, ami elengedhetetlen volt későbbi győzelme érdekében.

Egy motorhiba soha sem jön jól egy csapat és pilótája számára, de a harmadik szabadedzés az egyik legrosszabb pillanat, amikor javításra vagy cserére szükség lehet. A Kínai Nagydíj alkalmával ez történt Daniel Ricciardóval, miután a 60 perces tréning derekán a turbó felmondta a szolgálatot és kárt tett további alkatrészekben is.

Versenyfutás kezdődött az idővel a Red Bullnál, hiszen ismét működőképessé kellett tenniük az autót, hogy az ausztrál pilóta részt vehessen a Q1-ben, majd az időmérő másik két szakaszában is. Most már elárulhatjuk, ez sikerült, de Christian Horner csapatfőnök szerint „herkulesi” erőfeszítésre volt szükség a szerelőktől, hogy az autó ismét menetkész legyen.

Egyáltalán nem állt jól a Red Bull szénája a harmadik szabadedzésen Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hz

A hibrid erőforrások bevezetésekor egy ilyen feladat fél napig is eltartott, most mindössze 2 óra állt rendelkezésre. Chris Gent, Ricciardo vezető szerelője a Red Bull honlapján elárulta, manapság már sokkal gyorsabban tudnak dolgozni, mert javult az erőforrás és környezetének kialakítása, de még így is óriási feladatról beszélt. Lényegében az autó teljes hátulját le kellett bontaniuk, apró darabokra.

Nagy szerencséjük volt, hogy a kínai sportbírók „fegyelmezetten” használták a tűzoltókészülékeket, így a takarítással nem kellett a szükségesnél tovább bajlódniuk.

„Csak az akkumulátort nem cseréltük ki – mondta Gent, aki később a dobogón is Ricciardóval ünnepelhetett. – Egyszerűbb az egész erőforrást kivenni, mint külön alkatrészeket. Ez észszerűbb is volt, mert nem is mindig lehet tudni, hogy mit kell kicserélni” – magyarázta. A munka közben Max Verstappen autóján is elvégezték a rutinfeladatokat, utána pedig a szerelők besegítettek Ricciardo RB14-esén is.

Itt már majdnem elkészültek a munkával Forrás: 2018 Getty Images/Mark Thompson

„Nem tudom, hányan dolgoztak az autón, de sokan! – vélte Gent. – Mindenki jól jön, még akkor is, ha csak takarít. Sokan voltunk kis területen, de jól tudunk együtt dolgozni, csapatként. Pont a határon voltunk, nem volt fölös időnk semmire. Egy hajszálon múlt, hogy sikerül-e vagy sem.”

Ricciardo mérnöke, Simon Rennie elárulta, ők közben már azzal foglalkoznak, hogy milyen programot fussanak az időmérőn, ha addigra elkészül az autó.

„Ilyenkor külön utakon járunk. A szerelők teljes gőzzel dolgoznak, mi pedig félreállunk az útjukból” – nyilatkozta. A mérnökök ilyenkor a garázs kameráinak képei alapján figyelik a munkát és bizonyos részidők alapján próbálják megjósolni, hogy elkészülnek-e időre a javítással.

A szerelők életben tartották Ricciardo esélyeit Forrás: 2018 Getty Images/Mark Thompson

„Ilyenkor a mérnöki irodában ülök, nézem a közvetítést és azt gondolom, hogy ha a sebességváltó időben visszakerül, akkor jók vagyunk. Aztán oké, a váltó a helyén van, ha a padlólemez is idejében a helyén lesz, akkor sikerülni fog” – magyarázta Rennie, de elismerte, az optimizmusa nem volt határtalan annak ellenére sem, hogy

„Fél órával az időmérő előtt átmentem a garázsba, hogy körülnézzek, de a srácok még mindig egy rakás csővel kerültek elő. A sebességváltót 15 perccel az időmérő kezdete előtt toltuk vissza a helyére, akkoriban épp azt számoltam, hogy mi a legkésőbbi időpont egy Q1-es etap megkezdéséhez. Ki kellett mennünk alig 3 perccel a harmad vége előtt.”

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

Ricciardo driftelve igyekezett kifelé a boxból

A helyzetet nehezítette, hogy a glória miatt a pilóta idén már nem tud beülni az autóba, amíg az bakokon áll, mert egyszerűen nem marad elég fejtér a garázsban. Így további időt vesztettek azzal, hogy a Rennie szerint az egyébként nyugodt Ricciardo csak később tudott beszállni. Mérnöke elkészítette őt előre, hogy csak egy mért körre lesz idő.

– emlékezett vissza Rennie. Bár az éleket elsimító ragasztószalagok és egyéb kozmetikai apróságok elhelyezésére nem maradt idő, Ricciardo végül így is az összetett 6. helyén végzett az időmérőn. A futamon a szerelők kétszer is azonos körben, szinte szünet nélkül cseréltek kerekeket a két pilótájuk autóján, a mérnökök pedig gyorsan taktikát változtattak, amikor váratlanul beküldték a Safety Cart. Ricciardo később tökéletes előzésekkel járult hozzá ahhoz, hogy a Red Bull 2009 óta először győzött Kínában.