Vágólapra másolva!
A brit pilóta ugyanazzal vádolja német ellenfelét, ami miatt Vettel kiborult tavaly az Azeri Nagydíj után. Az FIA viszont nem lát kivetnivalót abban, ahogy a Ferrari versenyzője vezet.

Óriási botrány alakult ki tavaly abból, hogy a nyáron megrendezett Azeri Nagydíj során Sebastian Vettel kétszer is nekiment Lewis Hamilton autójának, mert azt hitte, hogy az akkor élen álló brit pilóta féktesztelte őt a Safety Car mögött haladva. Vettel koccant a Mercedesszel, majd indulatosan az Ezüstnyíl mellé hajtott, hevesen gesztikulált és megint nekiütközött ellenfele autójának.

A sportfelügyelők megállapították, hogy Hamilton nem fékezett, csupán nem olyan ütemben haladt a kanyarból kifelé, ahogy arra Vettel számított. Idén hasonló helyzet alakult ki, csak pont fordítva, ezúttal Vettel állt az élen és Hamilton fedélzeti kamerájából jól lehetett látni, ahogy többször is vissza kell fognia az autóját, miután hirtelen utolérte Vettelt. Ezt kifogásolta is.

Hamilton nem örül, hogy Vettel kekeckedett vele Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„Az a szabály, hogy a Safety Car mögött nem lehet megindulni, aztán megállni, majd ismét meglódulni és lassítani – nyilatkozta Hamilton. – Nem szabad rálépni a gázra, aztán fékezni és a bolondját járatni a hátul haladó autóval. Ha a szabály nem létezne, természetesen mindenki ezt csinálná, mert előbb-utóbb úgyis lemaradnának az ember mögött.

Hamilton szerint ő mindig tartotta magát a vonatkozó szabályokhoz, Vettel kapcsán azonban úgy érzi, hogy Ausztráliában és Azerbajdzsánban is vétett ellenük. A Mercedes pilótája elárulta, Bakuban majdnem nekiment ellenfelének és a rádión nem is hagyta szó nélkül az esetet, üzenetet küldött Charlie Whitingnak, az FIA F1-es versenyigazgatójának.

Tavaly pont fordított volt a helyzet, Hamilton szerint akkor ő korrekten járt el Forrás: DPPI/Florent Gooden

Whiting azonban nem látott kivetnivalót a történtekben, mert szerinte ez a magatartás a mezőnyben máshol is előfordul. „Amíg senki sem csinál nyilvánvalóan veszélyes dolgokat, mi elégedettek vagyunk a történtekkel és szerintem [Vettel] elég jól kezelte a helyzetet” – vélte. Whiting ezzel azonban nem hatotta meg a világbajnoki címvédőt.

– vélte a brit pilóta, aki attól tart, hogy ez a gyakorlat az alsóbb kategóriákban is meghonosodik. – Ezt a következő versenyzői eligazításon tisztáznunk kell, mert az illetékesek láthatóan nem foglalkoznak ezzel. Ha ez így van, akkor ez máskor is előfordul majd, [Vetteltől] is erre számítok majd, ha vele versenyzem. Direkt jobbra haladtam tőle az autómmal, hogy elkerüljem az ütközést, mert elindult és megállt. Ha ezt nem tettem volna, belehajtok a hátuljába.”

Vettel viszont lerázta magáról a kritikát.

„A Safety Carnak fel kellene gyorsulnia – szögezte le. – Nehéz volt az abroncsainkat melegen tartani. Ennyi Mercedesszel töltött év után talán jó lenne, ha Ferrari lenne a Safety Car" – viccelt.