Társoldalunk:

Alonso: Az élcsapatok és a McLaren más ligában vannak

2018.05.12. 18:09

Idén először bejutott a Q3-ba, de figyelmeztetett, a McLaren továbbra is jelentős hátrányban van. A Force India megdöbbent az élcsapatok kapacitásain.

Hazai közönsége előtt jutott be idén először a Q3-ba Fernando Alonso, és úgy is örült ennek, hogy a sikerhez szuperlágy gumikra volt szüksége, így az első 10 pilóta közül ő lesz az egyetlen, aki nem a lágy abroncsokkal rajtol. Elismerte, „kétségtelenül” nagyon boldog, hiszen zsinórban háromszor is 13. helyezett lett az időmérőn, de most a McLaren előrelépést tett.

„A helyzetünk árnyoldala még mindig a különbség. Az első hat pilóta másik ligában játszik és nekünk folytatnunk kell a hajszát, hogy versenyről versenyre csökkentsük a hátrányt” – összegzett a 1,5 másodperces lemaradása láttán. Ettől függetlenül a Sky Sports-nak kijelentette, boldoggá teszi a McLaren új csomagja, de szerinte ezzel az Ausztrál Nagydíjra kellett volna elkészülni.  

Alonso örül, de így is realista maradtForrás: AFP/Lluis Gene

A mezőny összképe az első komolyabb, barcelonai fejlesztések után sem változott meg, az időmérőn a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull, majd a Haas autói sajátították ki az első négy rajtsort. Ez annak tekintetében nem meglepő, hogy a Force India elismerte, megdöbbenten látták, hogy az ellenfeleik milyen fejlesztési kapacitásokkal rendelkeznek.

Az istállók vonakodva ugyan, de átadtak kutatási eredményeket a 2019-es technikai változások előkészítéséhez,

még úgy is, hogy a többségük nem támogatta a változtatásokat. Az adatokat névtelenül megosztották egymás között, de a Force India technikai igazgatója, Andrew Greent így is sokkolta, hogy egyes ellenfeleik milyen hatalmas adatmennyiséggel dolgoznak és milyen rövid idő alatt képesek eredményeket elérni a számítógépes áramlástani kutatások (CFD) terén.

A Force India sem küzdhet meg az igazán nagy csapatokkalForrás: Sahara Force India/James Moy Photography

„Néhány csapat hihetetlen részletességig eljutott, nagyon rövid idő alatt – ismerte el. – Mi a rendelkezésünkre álló két hét alatt épphogy megkapargattuk ezt a dolgot. Megtettük, ami tőlünk telt, és elküldtük az FIA-nak. Utána viszont megnéztük, hogy a többiek miket küldtek be, és azt láttuk, hogy [ennyi idő alatt] ők elvégezték legalább egyhavi munkánkat.”

Ezzel mi nem tudunk versenyezni. Megdöbbentő, hogy néhány csapat mire volt képes ennyi idő alatt. Csak irigykedni tudtunk arra, hogy nekik mi minden lehetséges.”    

Otmar Szafnauer, a Force India operatív igazgatója azonban úgy vélte, ez kizárólag az anyagiakon múlik és ezt a „fenomenális” különbséget ők is le tudnák dolgozni, ha lenne kétszer annyi emberük. A Force India mégis megszavazta a jövő évi szabályváltozásokat, annak ellenére, hogy Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is aggódott a felmerülő költségek miatt.  

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK