Társoldalunk:

A McLaren csak reméli, hogy jövőre is megtartják Alonsót

2018.05.13. 21:08

A csapat ügyvezetője reméli, hogy McLaren embléma lesz az autón, amit Alonso jövőre vezetni fog. A spanyol pilóta előrelépést tapasztal a versenyképesség terén.

Kiábrándultan nyilatkozott az F1 pillanatnyi helyzetével kapcsolatban Fernando Alonso, miután visszatért a mezőnybe a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófutamának győzteseként. A spanyol pilóta elárulta, hogy kezd terhes lenni számára az F1-es szezon és csak a nyári szünet után dönt a jövő évi terveiről. Erre a McLaren is kész várni.

„Az év derekán áttekintjük a pilótafelállásunkat, majd meglátjuk, hogy Fernando mihez akar kezdeni. Szerintem a Forma-1-ért rajong, de már olyan régóta foglalkozik ezzel, hogy ki kell várnunk, hogy mit tervez. Azt viszont reméljük, hogy még nagyon sokáig a McLarennel marad” – nyilatkozta Zak Brown, a McLaren Racing ügyvezetője a Sky Sports-nak.

Alonso pontokat szerzett a hazai versenyénForrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Brown szerint Alonso jól érzi magát a csapatnál, nem hiszi, hogy „boldogabban vezetett volna bármely más versenyistállónál.” Az üzletember úgy véli, a kétszeres világbajnok szíve még mindig az F1-ért dobog, „de nyerni akar. Kivárja, hogy mit hoznak a további fejlesztéseink és az év közepén leülünk, majd döntést hozunk.”

Arra számítok, hogy Fernando versenyezni fog valamivel és remélem, hogy McLaren embléma lesz rajta.”  

Alonso az egyetlen pilóta a mezőnyben, aki eddig minden idei időmérőn legyőzte a csapattársát és a pontversenyben is sokkal jobban áll Stoffel Vandoorne-nál. Brown ettől függetlenül a belga fiatallal is elégedett, hiszen „a világ legjobbja ellen” kell helytállnia. Alonso a Spanyol Nagydíj után kijelentette, javult a McLaren helyzete a középmezőnyben és szerinte utolérték a Renault-t és a Haas-t.

Zak Brown és a McLaren elnöke, Kalifa sejkForrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

„Az élcsapatok viszont továbbra is ugyanilyen ütemben fejlesztik az autóikat, úgyhogy a különbség sajnos változatlan marad – nyilatkozta. – Nagyot léptünk előre. Bakuban nyolctizeddel voltunk a Renault mögött, Kínában még kilenccel, [Barcelonában] viszont ugyanúgy álltunk az időmérőn és elég hasonlóan a versenyen” – vélte.

Az egyenesben még mindig nem elég a tempó az előzéshez. Ezen dolgozunk, ismerjük az autónk gyengeségeit és remélhetőleg hamarosan megoldásokat találunk.”  

Alonso volt az egyetlen pilóta a legjobb 10 között, aki szuperlágy gumikkal indult a futamon. Elárulta, hogy gyorsan szeretett volna javítani a pozícióján, mert tudta, hogy hamar kereket kell cserélnie. Ehelyett visszaesett, belekeveredett a 2-es kanyarban történt balesetbe is, ezért lehetetlennek tartotta a pontszerzést. „Elégedett vagyok a 8. hellyel” – ismerte el.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK