Vágólapra másolva!
Daniel Ricciardo monacói győzelme nem győzte meg Lewis Hamiltont arról, hogy mostantól a Red Bullokkal kell elsőként számolnia. A Mercedes eközben a hiperlágy gumik titkának nyitját keresi, különben Montrealban szabad prédává válhat az egyenesekben.

A szezon előtt úgy tűnt, hogy Lewis Hamilton mindenkit faképnél hagyhat az idény elején és már az első versenyeken megágyazhat ötödik világbajnoki címének. Kisebb meglepetésre azonban a Ferrari tűnt mostanáig a legjobb konstrukciónak, a vörösök pedig nagyrészt saját maguknak köszönhetik, hogy nem ők vezetik a pontversenyt.

Sebastian Vettel a Bahreini Nagydíj óta nem végzett az élen futamon, Bakuban a biztos második helyet dobta el meggondolatlan előzési kísérletével, Barcelonában pedig a csapat nem tudott úrrá lenni a gumiproblémákon.

Hamilton szerint Vettelre és a Ferrarira kell a leginkább figyelnie Forrás: AFP/Boris Horvat

Mindeközben Daniel Ricciardo négy verseny alatt másodszor nyert és feljött az összetett harmadik helyére. Ennek ellenére Hamilton továbbra is a németet tartja legfőbb ellenfelének.

– nyilatkozta Hamilton. – Néhányszor hibáztak, amit mi kihasználtunk, úgyhogy jobban állunk, mintha mindenki ugyanolyan munkát végzett volna."

Abban a Mercedes pilótája is egyetért Vettellel, hogy három csapat, a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull küzdhet a világbajnoki címért, valamint arra számít, hogy az energiaitalosok a Kanadai Nagydíjon tovább erősödnek.

„A Red Bull valószínűleg fejlesztési csomagot fog kapni a motorjához a következő versenyen, úgyhogy érdekes lesz látni a teljesítményüket. Tovább fognak erősödni az év során, a szurkolóknak pedig nagyszerű lesz végignézni a köztünk zajló csatát, még ha a versenyek nem is a legizgalmasabbak" – mondta Hamilton, majd hozzátette, hogy imádja a kihívást, ami azzal jár, hogy két másik csapat versenyzőivel is meg kell küzdenie.

A Mercedes igyekszik megoldást találni a gumiproblémáira

A szezon során Monacóban használhatták először éles körülmények között a csapatok az idei évre bevezetett hiperlágy gumikat. A rózsaszín oldalfalú Pirellik két lépcsővel lágyabbak, mint a tavaly használt leglágyabb keverék, ez pedig komoly fejtörést okozott a Mercedesnek. A stuttgartiak az élcsapatok közül mindenki másnál nagyobb szemcsésedéssel küzdöttek Monacóban.

A Mercedes Monacóban megszenvedett a hiperlágy gumikkal Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

„Ezen dolgozunk a héten. Más csapatok is a miénkhez hasonló helyzetben találták magukat, a mi szemszögünkből azonban létfontosságú, hogy a Red Bull és a Ferrari is erősebbnek tűnt nálunk [a hiperlágy keveréken]" – mondta Andrew Shovlin vezető versenymérnök a Mercedes által közzétett videóban.

– tűzte ki a célt Shovlin. – Ugyanazokat a gumikat kapjuk, [mint Monacóban], így ugyanazokkal a problémákkal is szembesülhetünk. Biztosra kell mennünk, hogy ne legyünk védtelenek, mert ha Montrealban tempót veszítesz a kopás miatt, a többiek könnyedén megelőznek."

Tyre testing at Paul Ricard #VB77 #F1 @pirelli_motorsport @mercedesamgf1

A post shared by Valtteri Bottas (@valtteribottas) on

A Mercedes a Pirelli megbízásából Paul Ricardon tesztelt gumikat, de nem a Francia GP nyomvonalát használták

A mérnök a Monacóban történteket elemezve kiemelte, hogy az időmérőn elég jól bántak a hiperlágyakkal a Mercedesek, noha az utolsó szektorra kissé túlmelegítették őket. A versenyen tapasztalt problémák azonban összetettebbek, ezért több dolgot meg kell vizsgálniuk, kezdve az autó beállításaival.

Még a Toro Rosso is jobban használta a hiperlágyat

Ami különösen fájdalmas lehet a Mercedesnek, hogy nem csak a Red Bull, hanem annak fiókcsapata is remekül kezelte a leglágyabb keveréket Monacóban. Pierre Gasly nagyban annak köszönhette a hercegségben szerzett 7. helyét, hogy 37 körös nyitóetapot teljesített a hiperlágyakon, míg Hamilton 12, Bottas pedig 17 kör után lecserélte őket.

Gasly szinte szárnyalt a hiperlágyakon Monacóban Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla

„Meggyőző volt, hogy milyen sokáig kint tudtak maradni, úgyhogy valamit biztos jobban csináltak nálunk – mondta Bottas. – A többi csapat jobban használja a hiperlágyakat a hosszú etapokon, ezen dolgoznunk kell Montrealra, ha nem tudunk másik keverékkel bejutni a Q3-ba."

Gasly utólag elmondta, hogy extrém hosszú monacói első etapja nem volt tervezett.

– lelkendezett a Toro Rosso pilótája. – Az elején nagyon óvtam a gumikat, majd amikor a többiek kereket cseréltek, elkezdtem nyomni neki, aztán gyorsabb voltam azoknál is, akik már feltették az ultralágyat vagy a szuperlágyat."

A francia elárulta, hogy a GP2-ben (a Forma-2 elődje) eltartott egy ideig, mire hozzászokott a Pirelli abroncsaihoz, de a második évében már elég jól kezelte azokat.

„Ezekkel a gumikkal olyan puhán kell vezetni, amennyire csak lehet. Óvatosan kell fékezni, nehogy blokkoljanak a kerekek, a kanyarokban is finoman kell fordítani a kormányt, hogy ne súrlódjanak az első tengelyen a gumik, majd a gázzal is óvatosan kell bánni. Mindeközben pedig gyorsnak is kell lenni, ami nem egyszerű."