Vágólapra másolva!
Charles Leclerc 2016-ban azzal a céllal került be a Ferrari támogatottjai közé, hogy egyszer a maranellóiak versenyzője lehessen a Forma-1-ben. Ez a nap egyre közelebbinek tűnik a Sauber pilótájának életében, aki előbb-utóbb Kimi Räikkönen helyét veheti át.

Évről évre téma a Ferrarinál, hogy Kimi Räikkönen megy, vagy marad az aktuális szezon végén. A finn zsinórban ötödik, összességében nyolcadik idényét tölti Maranellóban, Sebastian Vettel, a Scuderia négyszeres világbajnoka pedig többször is kijelentette, ha ő dönthetne, megtartaná jelenlegi csapattársát. Vettel a Monacói Nagydíj sajtótájékoztatóján azonban Charles Leclerc-t, Räikkönen ülésének egyik lehetséges várományosát is dicsérte.

Leclerc nem siet sehova, nem akar mindenáron a Ferrariba ülni jövőre Forrás: AFP/2018 Getty Images/Mark Thompson

A Ferrari konzervatív pilótaválasztását ismerve igencsak valószínűtlennek tűnik, hogy a vörösök csupán egy évnyi F1-es tapasztalattal a háta mögött beültetnék Leclerc-t az egyik autójukba, ezt a monacói pilóta sem tartja valószínűnek.

– mondta a Sauber pilótája. – Másrészt egyelőre nem tűnik valószerűnek. Jelenleg erre a szezonra koncentrálok, ez az, ami fontos."

„Ha elkezdem megzavarni magam azzal, hogy mi lehet jövőre, annak nem lenne jó hatása rám. Amikor eljön az ideje, majd foglalkozni fogok ezzel, remélhetőleg lesz lehetőségünk megszerezni azt az ülést. Gyerekkorom óta ez az álmom, remélhetőleg egy nap a Ferrarinak vezethetek" – mondta a vörösök protezsáltja.

A monacói reménykedik benne, hogy Simone Resta érkezése elmozdítja a Saubert a mezőny hátsó régióiból Forrás: DPPI/Florent Gooden

Mindeközben Räikkönen napjait a körülötte kirobbant zaklatási botrány is nehezíti. A finnt egy montreali pincérnő vádolja azzal, hogy három évvel ezelőtt szexuálisan zaklatta őt egy bárban. A Ferrari elnöke nyíltan kiállt pilótája mellett, támogatásáról biztosítva őt. Räikkönen a montreali bokszutcában nem kommentálta az eseményeket.

– felelte az újságíróknak, amikor az ügyről kérdezték.

A Sauber mindenesetre remek hely Leclerc-nek a tanuláshoz, nem csak azért, mert a csapat szorosabbra húzta a köteléket a Ferrarival az idei évre. „Kisebb rajtam a nyomás, mint egy nagycsapatnál, valamint sok fiatal pilótával dolgoztak már, ezért tudják, miként kell segíteni egy fiatalt a Forma-1-es karrierje elején" – mondta Leclerc.

Az Autosport felvetette, hogy esetleg egy középcsapatnál is vezetnie kellene, mielőtt a Ferrari versenyzője lesz, a monacói reményei szerint azonban rövidesen a Sauber is elmozdul a mezőny végéről.

„A csapat a megfelelő lépéseket teszi, hogy gyorsan fejlődjön. Simone Resta csak most érkezett, ami nagy lökést ad nekünk. Rengeteg tapasztalatot szerzett a Ferrarinál, jó dolog a fedélzeten tudni valakit, aki egy ekkora csapatnál dolgozott."

Leclerc (bal szélen) Vetteltől (középen balda) és Hamiltontól (középen jobbra) is dicsérő szavakat kapott Forrás: AFP/Boris Horvat

„Azt hiszem, körülöttem sosem volt ekkora a felhajtás, amikor megérkeztem a Forma-1-be, mondjuk én nem nyertem meg a GP2-t. Ugyanakkor ez teljesen jogos, ha nem őt, akkor kit kellene sztárolni? Ha így lépkedsz végig az utánpótlás-kategóriákon, az azt jelenti, hogy ide tartozol" – dicsérte Vettel Leclerc-t még Monacóban.

A fiatal versenyző azonban nem csak a némettől, hanem Lewis Hamiltontól, Nico Hülkenbergtől és Felipe Massától is kapott már elismerő szavakat.

„Jó érzés és mindig különleges hallani az ilyesmit más pilótáktól, nagyon tisztelem őket. Másrészről próbálok ilyenkor kevésbé odafigyelni, mert még rengeteget fejlődhetek. Amikor pedig lecsapom a sisakrostélyt, ezek a dolgok eltűnnek. Olyankor nem gondolok másokra."