Vágólapra másolva!
Niki Lauda finoman, Toto Wolff durva szavakat használva jelezte a Mercedes személyzetének, hogy nagyon nem úgy alakult a kanadai hétvége, ahogy azt várták.

A Mercedes szempontjából csalódást keltő eredménnyel zárult a Kanadai Nagydíj hétvégéje, mivel Valtteri Bottas 2. helye és Lewis Hamilton 5. pozíciója miatt a várakozásokhoz képest sokkal kevesebb pontot gyűjtöttek, ráadásul a továbbfejlesztett Ferrari motort használó Sebastian Vettel a sima győzelme révén az egyéni világbajnokságban is az élre állt.

Bottas már az időmérő után utalt arra, hogy azért maradt le Vettel ellen a pole pozícióról, mert a hétvégén a tervekkel ellentétben ők nem vethették be a Mercedes továbbfejlesztett erőforrását, Hamilton pedig kisebb vezetői hibák miatt csak a 4. helyről rajtolhatott, de a futamon azt is elvesztette a túlmelegedő motorja miatt.

Hamilton elvesztette a vezetést a pontversenyben Forrás: AFP/2018 Getty Images/Mark Thompson

„Először is, nem tudtuk használni az új motorunkat, ez is szerepet játszott, de azt is el kell mondanom, hogy csomagként a Ferrari hihetetlenül [jó] – nyilatkozta Niki Lauda, a Mercedes ügyvezetői jogkör nélküli elnöke a Sky Sportsnak. – Szenzációs autójuk van és a motorjukkal is pokolian lehetett menni egész versenyen, a fogyasztástól függetlenül.

„A motorunk csak késve érkezik Paul Ricardra, de az igazi kérdés a megbízhatóság és a teljesítmény [együttese]. Biztonságra játszottunk, ezért nem vetettük be itt [az új motort], aztán majd meglátjuk, hogy a többieké meddig bírja, de pillanatnyilag ők is olyan jók, mint mi – tette hozzá. Hamilton lemaradását a túlmelegedő motornak tudta be.

Bottasnak a rajtnál a sarkára kellett állnia Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Lauda tulajdonostársa, Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke már egyáltalán nem volt ennyire diplomatikus az eredmény láttán: „Ez számunkra szar eredmény. Így kell fogalmaznom – szögezte le. – Ez a pálya kedvező a számunkra, de az egész hétvégén apró hibákat vétettünk, már az elejétől fogva. Most csak annyit érzek, hogy észhez kell térnünk.”

Wolff szerint „szükséges”, hogy a hétvégi szereplésüknek következményei legyenek, de ezt házon belül rendezi majd. „Minden téren visszaesünk. Ezen a pályán maximalizálnunk kellett volna a megszerzett pontokat, arról nem volt szó, hogy kárenyhítésre játszunk majd.”

Hamilton a futamon nem értette, hogy miért kellett a tervezettnél sokkal korábban kereket cserélnie, de a rádióforgalom alapján kiderült, hogy a Mercedes motorja kezdett túlmelegedni,

és a boxkiállás során javítottak az erőforrás hűtésén. „A motornak ez már a hetedik versenye volt, és sokkal több pontot veszthettünk volna. Arra kell koncentrálnunk, hogy legközelebb jobbak legyünk” – mondta a négyszeres világbajnok, de megjegyezte, hogy szerinte a sportág rossz irányba halad. „Jobban szórakoznánk, ha több motort használhatnánk” – vélte.

Gond volt a fogyasztással is

Csapattársa, Bottas a rajttól kezdve sokáig látszólag simán tartotta a 2. helyet, de Vettelre igazán egy pillanatig sem volt veszélyes. Sőt, a táv végén neki kellett védekeznie, mert a korai Safety Car-fázis ellenére fogytán volt az üzemanyaga, így

csak 0,117 másodperccel Max Verstappen előtt ért célba, bár a futamnak egy váratlan baki miatt már a 68. kör végén vége lett.

„A legizgalmasabb a rajt volt – nyilatkozta Bottas. – Próbáltam védeni a 2. helyet, amennyire keményen lehetett. Klassz csata volt Maxszal, örülök, hogy előtte maradtam. Próbáltam nyomást helyezni Sebastianra, de nem tudtam, nem volt meg hozzá a tempó.”