Vágólapra másolva!
Lewis Hamiltonnak nem sok oka volt az örömre a Kanadai Nagydíj után, hiszen egyik kedvenc pályáján csak az 5. helyen végzett, ráadásul még az első helyet is elveszítette az összetettben. A brit ennek ellenére úgy véli, a Ferrari sem lesz hibátlan a szezon hátralevő részében.

Sebastian Vettel a Kanadai Nagydíjon aratott győzelmével visszaszerezte a három versennyel korábban, Bakuban elveszített vezetést az összetett pontversenyben, miután Lewis Hamilton csak az 5. helyen végzett. A német egyetlen ponttal állt az élre, brit riválisa azonban úgy gondolja, amennyiben a Mercedes nyomás alá helyezi a Ferrarit, annak meglesz az eredménye.

Hamiltonnak nem sikerült hetedszer is nyernie Montrealban Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

A hibrid korszak kezdete óta négyből három versenyt a Mercedes nyert Montrealban, egyedül Daniel Ricciardo tudta őket megállítani 2014-ben. Különösen Hamiltonnak fekszik a kanadai helyszín, pályafutása során 6-szor nyert már itt versenyt. A vasárnapi futamon a brit ennek ellenére csak 5. lett, majd felszólította csapatát, hogy továbbra is keményen dolgozzon, mert úgy hibára késztetheti a Ferrarit.

– nyilatkozta Hamilton a Sky Sportsnak a verseny után. – Nyomást kell helyeznünk rájuk. Ezen a hétvégén ezt nem tettük meg, de biztosra veszem, hogy a következő versenyen erősebben térek vissza."

„A Ferrarinak végtére valamivel erősebb a csomagja, mint a mienk, összességében véve jobb munkát végeztek, úgyhogy fejlődnünk kell" – mondta a brit négyszeres világbajnok.

A brit már annak is örült, hogy be tudta fejezni a versenyt Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

A Mercedesnek az sem segített, hogy megbízhatósági aggályok miatt az utolsó pillanatban el kellett halasztania a kanadai hétvégére tervezett, továbbfejlesztett motorjának bevetését.

A Hamilton autójában levő erőforrás a hetedik versenyét teljesítette, ráadásul a futam elejétől hűtési gondok is hátráltatták a britet.

„Örülök, hogy egyáltalán be tudtam fejezni a versenyt. A rajttól kezdve kevesebb erő volt a motorban, ráadásul folyamatosan túlmelegedést jelzett és nem tudtam lejjebb vinni a hőmérsékletét" – összegezte a verseny alatti gondjait Hamilton.

Folyamatosan csökkent, utána visszajött, majd újra csökkent. Ez volt a hetedik versenye, az élettartama végén járt, úgyhogy sokkal több pontot is bukhattam volna."

Több motorral jobb lenne

Az idei szezonban a csapatok versenyzőnként 3 belső égésű motort használhatnak, a 21 futamra levetítve egy motornak tehát ideális esetben 7 versenyt kell kibírnia. Hamilton szerint ez túl sok.

Hamilton szerint nem a motoroknak kellene eldönteniük a világbajnoki címet Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Egyértelműen kicsit jobban szórakoztunk, amikor több motort lehetett használni – mondta a brit. – Remélem, jövőre nem csökkentik le kettőre a felhasználható motorok számát, mert az már nevetséges lenne."

– fejtette ki a véleményét a motorokról Hamilton. – Nem hiszem, hogy becsapva akarnák érezni magukat amiatt, hogy valakinek a megbízhatóságon úszott el a szezonja. Annyi különböző véleményt hallottam már erről. Meg akarják változtatni a motorokat, hogy spóroljanak, majd még többet költenek az előállításukra."