Vágólapra másolva!
Megbízhatósági gondok fosztották meg a célbaérkezéstől a Le Mans-i 24 órás versenyen Jenson Buttont, az F1 2009-es világbajnokát, aki kimondottan élvezi, hogy már nem tagja a száguldó cirkusznak.

Jenson Button 309 F1-es nevezésével minden idők második legtapasztaltabb Forma-1-es pilótája. Az egyszeres világbajnok a 2017-es Monacói Nagydíjon indult utoljára, akkor azonban már nem volt a mezőny állandó tagja, csak az Indianapolis 500-on rajthoz álló Fernando Alonso helyetteseként ugrott be. Button azóta triatlonozással és GT-versenyzéssel töltötte az időt, az idei Le Mans-i 24 órás előtt azonban egyéves szerződést kötött a sportautó világbajnokságon (WEC) induló SMP Racinggel, hogy a legendás viadalon is próbára tegye képességeit.

Button 309 F1-es nagydíjra nevezett, a valóságban azonban 306-on indult el, pont annyin, mint Michael Schumacher Forrás: DPPI/Xavi Bonilla

A 2009-es szezon világbajnoka F1-es visszavonulása után sem hagyott fel a versenyzéssel, először a japán Super GT-ben ült újra volán mögé teljes munkaidőben, az idei Le Mans-i 24 órással kezdődően pedig a sportautó vb-nek is állandó résztvevője lett az SMP Racing színeiben.

A mai napig ő a McLaren utolsó futamgyőztese az F1-ben, az pedig, hogy ezt a sikert a 2012-es Brazil Nagydíjon érte el, némileg rávilágít a wokingiak azóta tartó vesszőfutásának hosszúságára.

Button az ominózus szezon után még négy teljes évet húzott le a csapatban, miközben egyre hátrébb került a rangsorban. A 2013-as szezonban Sergio Pérez csapattársaként a 9., egy évre rá Kevin Magnussen mellett a 8. lett az összetettben. Utolsó két idényében Fernando Alonsóval próbálta előrelendíteni a Honda motorokkal küszködő csapatot, 2015-ben a 16., utolsó teljes szezonjábanpedig 15. lett.

– nyilatkozta Button az ESPN-nek. – Sokkal boldogabb vagyok azóta, az élet csodálatos, miközben olyan autókkal versenyzem, amelyekkel mindig is szerettem volna."

Button épp kiszáll az SMP Racing autójából a Le Mans-i 24 órás alatt Forrás: AFP/Jean-Francois Monier

A barátnőjét pár nappal a Le Mans-ba érkezés előtt eljegyző világbajnok a WEC teljes idényére aláírt az SMP Racinghez, a mostani után tehát a 2019-es 24 órás viadalon is ott lesz. Így még a 2020-tól életbe lépő szabályváltozások, azaz az LMP1-es kategória megszűnése előtt megtapasztalhatja a legendás verseny kihívásait.

– Ki tudja, mi lesz két év múlva. Több lesz a gyártó és mások lesznek az autók, legalábbis ezt mondják. Nem lesznek olyan gyorsak, mint a mostaniak, ezért jó, hogy még vezethetem ezeket a szörnyetegeket. Három perc húsz másodperc alatti kört futni itt egyszerűen őrületes."

A tempó megvolt, a megbízhatóság hiányzott a SMP Racing BR1-eséből Forrás: DPPI/Xavi Bonilla

„Az autók szöges ellentétei annak, amire számítottam. Azt hittem, hogy rengeteg erő lesz és kis tapadás a nagy sebességű kanyarokban, különösen a japán Super GT-hez képest. Ugyanakkor pont fordítva volt, úgy éreztem, hogy a tapadás nagyon magas a gyors kanyarokban, az erő viszont kevés. Tudom, hogy nem az, hiszen 338-cal megyünk az egyenesben, ami nem lassú, de a leszorítóerő ennél is lenyűgözőbb."

Elsőre a célbaérés sem jött össze

Bármennyire is várta izgatottan élete első Le Mans-i 24 órás versenyét Button, a jó eredmény elérésének lehetősége már a futam elején szertefoszlott, miután az SMP Racing 11-es rajtszámú autója közel 50 kört veszített egy elektronikai hiba miatt és visszaesett az utolsó, 60. helyre.

Button belső kamerája, ahogyan éjjel fél 11-kor 340-el száguld Le Mans-ban

Button, Vitalij Petrov és Mihail Aljosin innen kezdhette meg a felzárkózást a nem hibrid meghajtású LMP1-es mezőnyre, a verseny utolsó órájában azonban az autó motorhiba miatt kiesett, így a brit a kockás zászlót sem látta meg.

– nyilatkozta Button a verseny után, aki azért pozitív jeleket is felfedezett élete első Le Mans-i futamán. – A tempó és a stratégia szempontjából fel tudtuk venni a kesztyűt a Rebellionnal, ami első nekifutásra nem rossz. Jó tapasztalat volt ez a verseny mindenkinek a csapatban, egyszerűen csak tanulnunk kell a hibáinkból."