Vágólapra másolva!
A Brit Nagydíj péntekén futott versenyszimulációk azt mutatják, Hamilton újra támadhat a győzelemért hazai pályán, de nagyon veszélyes lehet rá Vettel, aki végre erős tempót diktált a Ferrarival a vékonyabb futófelületű gumin.

A világbajnokság két favoritja libikókázott az előző versenyeken: a vékonyabb futófelületű gumin Spanyolországban és Franciaországban Lewis Hamilton magabiztosan nyert és Sebastian Vettel képtelen volt tartani vele az iramot, Kanadában fordítva történt ugyanez, Monacóban a Ferrari, Ausztriában a Mercedes volt erősebb ebben az összevetésben.

A Brit Nagydíjra – idén utoljára – ismét a szokásosnál karcsúbb gumikat vitte el a Pirelli,

de a pénteki edzésnap nem utal arra, hogy folytatódik a mintázat ezen a típuson,

és a Mercedesnek várhatóan nem lesz sétagalopp, hogy folytassa 2013 óta tartó győzelmi sorozatát Silverstone-ban. Az első tréningen Hamilton még fél másodpercet vert a 3. Vettelre, délután azonban fordult az egymáshoz viszonyított helyzetük, a német futotta meg a legjobb időt, 187 ezreddel megelőzve a britet. Mindkét csapat készült újításokkal, a Mercedes az első futóművön módosított, a Ferrari a padlólemez szélébe vágott új vájatot és hullámossá tette a motorborítás alját a kocsi végén.

A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Kevin Magnussen, Haas, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Szergej Szirotkin, Williams
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Gil de Ferran, a McLaren új sportigazgatója

A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Vijay Mallya, Zak Brown
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Claire Williams
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Günther Steiner
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Daniel Ricciardo, Red Bull, címlap, új
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Stoffel Vandoorne, McLaren

A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Kevin Magnussen, Haas
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Nico Hülkenberg, Renault

A Silverstone-hoz hasonlóan aeroigényes barcelonai pályán és a Paul Ricardon nem állt ennyire jól a Ferrari szénája pénteken (és később sem), győzelmi reményeiket most azonban a versenyszimulációk eredményei is táplálhatják. Ezt a Mercedes technikai igazgatója, James Allison is megerősítette: "Úgy látszik, nagyon szoros az állás köztünk és a Ferrari között, mind a hosszú, mind a rövid etapokon."

A hosszú etapokból az alábbi tanulságokat lehet levonni:

  • Fontos megemlíteni, hogy Vettel a mezőnyből egyedüli kakukktojásként a közepes keménységű abroncson tért vissza a pályára az időmérő-szimuláció után, mindenki a más a lágyon. A két keverék viselkedése eltérő és körönként előbbi gyorsabb néhány tizeddel, de nyilván nem tudjuk, a Ferrariba és a Mercedesbe hasonló mennyiségű benzint töltöttek-e és nem esetleg ennek hiánya tüntette fel jó fényben Vettel eredményeit.
Hamilton, Bottas, Vettel, Räikkönen és Ricciardo köridői a versenyszimuláció első etapján. Vettel a közepes keménységű gumit használta, a többiek a lágyat Forrás: Gerse József (GPhírek)
  • Szóval az elméletileg lassabb gumin Vettel a 7 közös értékelhető körből 5-ben gyorsabban ment Hamiltonnál, de a címvédő hátránya egyszer sem érte el a 0,4 másodpercet. Ha egyikük sem trükközött, hosszú idő után végre megmérkőzhetnek a győzelemért közel azonos feltételekkel. Egyelőre úgy néz ki, a Ferrari leszámolt a problémákkal a szikárabb gumin, az időjárási viszonyokban nem várható jelentős változás a következő két napban.
  • A hosszú etapok is megmutatták, miért azok a csapatuk vezérei, akik: Bottas lemaradása a csapattárstól körönként 0,1 és 0,7 másodperc között mozgott, az első 5 kör átlagában ez 0,4-et jelentett,

    ő ráadásul mintha jobban szenvedett volna a gumikopástól,

    az etap végére 1 másodpercet lassult (Hamilton ugyanakkora távon 0,7-et sem). Kimi Räikkönen a 3.-tól a 6. körig, a 10.-ben és a 12.-ben ment hasonló tempót Vettellel, előtte-közte-utána ez nem sikerült neki. A ferrarisok összehasonlításánál természetesen ismét hangsúlyozni kell az eltérő gumikat, Räikkönen lágyait hamarabb elkoptathatták a lendületes silverstone-i kanyarok, mint Vettel közepeseit. Intő jel lehet a maranellóiaknak a finn 7-8. köre, melyekben hirtelen 5-8 tizedeket lassult, Hamiltonnál ugyanezen a keveréken nem történt ilyesmi.

A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Kevin Magnussen, Haas, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Szergej Szirotkin, Williams
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Gil de Ferran, a McLaren új sportigazgatója
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Vijay Mallya, Zak Brown
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Claire Williams
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Günther Steiner
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Daniel Ricciardo, Red Bull, címlap, új
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Stoffel Vandoorne, McLaren
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Kevin Magnussen, Haas
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Nico Hülkenberg, Renault
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Kevin Magnussen, Haas, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Szergej Szirotkin, Williams
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Gil de Ferran, a McLaren új sportigazgatója
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Vijay Mallya, Zak Brown
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Claire Williams
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Günther Steiner
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Daniel Ricciardo, Red Bull, címlap, új
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Stoffel Vandoorne, McLaren
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Kevin Magnussen, Haas
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Nico Hülkenberg, Renault
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Kevin Magnussen, Haas, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Szergej Szirotkin, Williams
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Gil de Ferran, a McLaren új sportigazgatója
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Vijay Mallya, Zak Brown
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Claire Williams
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Günther Steiner
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Daniel Ricciardo, Red Bull, címlap, új
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Stoffel Vandoorne, McLaren
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Kevin Magnussen, Haas
A Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki napja, Nico Hülkenberg, Renault
  • Mindazonáltal elképzelhető, hogy az élcsapatok pilótái közül nem mindenki használja a lágy gumit a futamon, mert a közepesen jutnak be a Q3-ba, és a boxkiállásnál a keményre váltanak. Erre a korábbinál is jobban építhetnek, mert Daniel Ricciardóig bezárólag a legjobb köridőt tekintve mindegyikük legalább 0,9 másodpercet vert az üldözőket vezető Fernando Alonsóra.
  • A fehér és kék oldalfalú abroncsok mintája Vettelt leszámítva igen szűk. A közepesen Räikkönen 1:32.5-ről 1:31.4-re gyorsult 3 kör alatt, Hamilton egy-egy 1:32.4-et és 1:32.8-at jegyzett, Bottas a kemény típusra váltott a kerékcserét követően (főleg 1:33 közepi időket futva).
  • A Red Bull kizárólag Ricciardo adataira támaszkodhat a klasszikus versenyszimulációról, mert Max Verstappen csak másfél körig jutott délután a balesete miatt. "Túl gyors akartam lenni a kemény gumin és megpördültem" – ismerte el a gázfröccstől a palánkban landoló holland.

    Ricciardo sem egy körön, sem a hosszú etapon nem állta a versenyt a Ferrarival és a Mercedesszel,

    utóbbin a vele azonos gumikat használó Hamiltonnál kezdetben nagyjából 1,5 másodperccel volt lassabb körönként. Később 0,5-ig mérsékelte ezt a különbséget, ha másban nem, talán abban bízhat a Red Bull, hogy ellenfeleinél kíméletesebben bánik a gumikkal és ebből valahogy kihozhat valamit. A közepes keveréken Ricciardo végig 1:33 első felében tanyázott, ezen a típuson is elmaradt a Ferraritól és a Mercedestől.

A csapatok körátlagai a lágy gumin az első 5 értékelhető kör és a jobb átlagú versenyző alapján Forrás: Gerse József (GPhírek)
  • A Red Bull kínlódását jelzi, hogy Nico Hülkenberg 3 tizeddel jobb átlagot ért el Ricciardónál a hosszú etapon a vizsgált metszetben, bár az nem valószínű, hogy a Renault valóban veszélyeztetné az energiaitalos istállót.
  • Kevin Magnussen az első körében gyorsabb volt Hülkenbergnél, a másodikban azonos szintet képviseltek, a harmadiktól azonban a Renault felé billent a mérleg nyelve. Ez arra utal, hogy a Haasnak hiába kedvez a vonalvezetés a sok gyors kanyarral, javulniuk kell a gumik kezelésében, a dán tempója 7 kör alatt 1:33.5-ről 1:34.8-ra romlott, az etap végén Charles Leclerc Sauberjétől is elmaradt – Hülkenberg csak feleennyit, 6 tizedet lassult.