Vágólapra másolva!
A Mercedes és Kimi Räikkönen is bemutatta az F1-es autójuk kormányát, ami lényegében egy komolyabb számítógép vezérlőegysége.

A Forma-1-ben mindennapos, hogy a pilóták a belső kamerás felvételeken is látható módon babrálnak a kormányuk gomb- és kapcsolórengetegén, miközben vezetnek. Ők maguk is elismerik, hogy autócsere esetén sokáig tanulniuk kell, hogy mi, mit csinál, a közvetítésben pedig olykor csak találgatni lehet, hogy a mérnökök mit, miért kapcsoltatnak át a versenyzővel.

A Mercedes kiadott egy látványos grafikát, amin elmagyarázzák, hogy az összesen 17 db gomb és kapcsoló mire való. Ez persze csapatonként, sőt akár pilótánként is változó, hiszen nem mindenkinek esik ugyanúgy kézre a kiosztás, ráadásul a különböző autókon eltérő dolgokat lehet beállítani, néha még akkor is, ha egyforma erőforrást használnak.

A pilóta munkahelye Forrás: Daimler AG/Steve Etherington
  1. DRS
    Megnyomására aktiválható az állítható hátsó szárny. Ha a pilóta megnyomja, a szárny lapja lecsukódik, így csökken a légellenállás és növekszik a csúcssebesség.
  2. Skip 1/10 preset
    Az autó és az erőforrás kritikus jelentőségű érzékelőit kezeli. Ezekből mintegy 100 darabot helyeznek el az autón, a versenyző 1-10 közötti skálán állíthat rajta.
  3. Üres fokozat a sebességváltón
    A kormány hátlapján elhelyezett „pillangókapcsolók” révén nem lehet véletlenül üresbe kapcsolni a sebességváltót, csak a 3-as jelzésű gomb megnyomásával.
  4. Boxutcai sebességkorlátozó
    Ezt kapcsolják be a versenyzők, mielőtt átszelik a boxutca elejét jelző fehér vonalat. Az adott hétvégétől függően maximum 60-80 km/h-s tempóra mérsékeli a sebességet.
  5. Boxutcai megerősítő
    Ha a pilóta megnyomja ezt a gombot, a szerelők automatikusan jelzést kapnak arról, hogy az autó a boxba fog hajtani, függetlenül attól, hogy a versenyző erről szól-e a rádión. Lewis Hamilton mérnöke a rádión a „pit confirm” szókapcsolattal szokta kérni a gomb megnyomását.
  6. Differenciál
    Itt állítható, hogy a hátsó kerekek között miként történjen a nyomaték elosztása a kanyarok elején, csúcspontján és kifelé.

    Íme a Mercedes kormánya Forrás: Daimler AG
  7. Motorfék
    Beállítható, hogy a motor mennyire lassítsa le az autót, amikor a pilóta éppen nem nyomja a gázpedált.
  8. Fékerő-elosztás
    Előre vagy hátra tolható a fékbalansz. A gombokkal finomítható a beállítás, az alapvető kiosztás a forgókapcsolókkal változtatható.
  9. Mark
    A versenyző ezzel választhatja ki, hogy milyen adatokra kíváncsi.
  10. Elfogadás
    A 2-es pontban említett szenzorok kiválasztása után ezzel lehet jóváhagyni a változtatást.
  11. Rajt
    Speciális beállítás a rajtokhoz, az autó maximális teljesítményét felszabadítja.
  12. Rádió
    Ennek megnyomásával kommunikálhat a pilóta a mérnökével.
  13. „Strat mode” (stratégia üzemmód) kapcsoló
    Az erőforrás különböző teljesítménybeállításait lehet módosítani ezzel a verseny során.

    Egykor és ma Forrás: Daimler AG/Steve Etherington
  14. Menü kapcsoló
    Az autót érintő beállítások változtathatók meg ezzel, „csomagban”, például a rádió hang- és a kijelző fényerőjét.
  15. „HPP” kapcsoló
    Ez az erőforrás főkapcsolója (az HPP a High Performance Powertrains, a Mercedes F1-es motorgyárának betűszava), ezzel kezelhető a hibrid rendszer energiamenedzsmentje vagy az MGU-K beállításai. Ezt a pilóta a mérnöke utasítására állítja át.
  16. LED-ek
    Ezek a fényforrások jelzik a pilótának, hogy mikor kell sebességfokozatot váltani. A fénysor két szélén sportbírói zászlójelzéseket utánzó fények láthatók (pl. sárga zászló).
  17. Sebességváltó fülek
    A baloldalival lefelé, a jobboldalival felfelé lehet váltani.

A Ferrarin hátul található egy kuplungfül is. Kimi Räikkönen szerint az ő kormányuk „nagyon bonyolultnak tűnik, de amint megszokjuk, számunkra már normális a kezelése.” Náluk is külön gomb van az üres sebességfokozatra N, mint neutral jelzéssel a bal felső sarokban, a túloldalon pedig a nagy piros gomb a boxutcai sebességhatároló.

Az olaszok autóján kicsit összetettebbnek tűnik a differenciál és a fékerő-elosztás szabályozása, baloldalt állíthatók az akkumulátor paraméterei. Az üres fokozat mellé tették a rádió gombját és náluk van egy külön OK gomb is. Az üzemmódválasztó kapcsoló a kijelző alatt középen található az ágaskodó paripával.

A többi forgókapcsoló funkcióját Räikkönen nem igazán részletezte, de a két alsó-szélső kapcsoló az erőforrást állítja és nem tért ki a sebességváltó fülek fölötti, de a kormány mögött elhelyezett fülek szerepére sem.