Vágólapra másolva!
Már egy ideje tudjuk, hogy a Red Bull és a Renault együttműködése az év végén a végéhez ér, a jelek szerint azonban cseppet sem lesz békés az elválás. Max Verstappen hungaroringi motorhibája után ismét egymásnak estek a felek.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke cseppet sem volt elragadtatva attól, hogy egyik pilótája ismét a Renault erőforrásának meghibásodása miatt volt kénytelen feladni egy futamot. Horner már a verseny közben kifejtette legkevésbé sem hízelgő véleményét a franciák termékeiről, majd hozzátette, már várja, hogy Cyril Abiteboul, a Renault sportprogramjának igazgatója milyen kifogásokkal áll elő. A válasz megérkezett.

Hiába ostorozza a Red Bullt a Renault-t a sorozatos motorhibák miatt Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

A Renault és a Red Bull, azon belül pedig Horner és Abiteboul viszonya már régóta nem felhőtlen, most azonban talán minden eddiginél mélyebb pontra jutott.

– nyilatkozta Abiteboul az Autosportnak. – Elég világos, hogy többé nem akarunk foglalkozni velük. Vége van. Meglesz a motorpartnerük, amelyik egy rakás pénzt fog fizetni azért, hogy a termékeit használják, én pedig sok szerencsét kívánok nekik. Többet nincs mit mondanom.”

„Versenyképes autónk volt, úgyhogy mindez bosszantó. A feladat azonban az, hogy megértsük, mi történt szombaton az esőben – nyilatkozta Horner a Channel 4-nak. – Max jó futamot teljesíthetett volna, ha nincs a motorhiba. Úgy tűnik, pár büntetéssel szembe kell néznünk a következő versenyeken, ami nyilvánvalóan frusztráló.”

Verstappen bocsánatot kért az Instagramon

Amikor a verseny 6. körében a holland alatt megállt az autó, a Red Bull pilótája nem tudta türtőztetni magát, és keresetlen szavakkal illette a Renault-t a csapatrádióban.

Hétfőre aztán kicsit lenyugodott, és az Instagramon fejezte ki sajnálatát a nem éppen szofisztikált véleménynyilvánítás miatt.

„Visszatekintve vasárnapra, még mindig csalódott vagyok. Ugyanakkor nem kellett volna azokat a szavakat használnom, a pillanat hevében tettem. Magas hőfokon égtem egy jó rajt után. Ezek a frusztrációk okkal törtek rám egy újabb váratlan motorhiba után, amelyből túl sok volt az elmúlt pár évben. Magas elvárásokkal érkeztünk Budapestre, és ezért nehéz lenyelni, hogy nem voltunk versenyképesek. Azt remélve megyek el a nyári szünetre, hogy ezek után erősebben térünk vissza.”

A Renault versenybe száll Oconért

Mindeközben a franciák gyári csapatának háza táján is zajlik az élet, Abiteboul a Canal+-nak elismerte, hogy tárgyalnak a Force Indiánál versenyző Esteban Oconnal. A Mercedes pártfogoltja Carlos Sainz helyére érkezhet, Abiteboul azonban azt is leszögezte, a tárgyalások még nem jelentik azt, hogy mindenképpen szerződtetik a franciát.

Sainz (hátul) jövője a Red Bulltól függ Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Még nem döntöttünk, senkivel sem írtunk alá semmit. Számos jó lehetőségünk van – nyilatkozta a Renault csapatfőnöke. – Ezek egyike, hogy Carlos velünk marad, de a dolgok inkább a Red Bull kezében vannak. Az is egy opció lehet, hogy Esteban csatlakozik hozzánk. A Mercedes egyengeti a karrierjét, ami jó dolog, de ezt is figyelembe kell vennünk.”

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a Magyar Nagydíj alatt úgy nyilatkozott, ők nyitottak arra, hogy Ocon egy rivális motorszállítónál folytassa.

„Régóta beszélünk, a menedzserét és Totót hónapokkal ezelőtt hívtuk fel először. A szünet alatt is folytatni fogjuk a tárgyalásokat, Carlost is beleértve. Meglátjuk, hogy mi lesz, szerintem a Belga Nagydíjon tehetünk bejelentést” – mondta Abiteboul.