Társoldalunk:

Az F1 elnöke szívesen látná Schumacher fiát a mezőnyben

2018.08.06. 11:32

Michael Schumacher fia második idényét tapossa a Forma-3-as Európa-bajnokságon, a Magyar Nagydíj ideje alatt pedig első győzelmét is bezsebelte a sorozatban. Az F1 elnöke úgy véli, különleges lenne Micket a Forma-1-ben látni.

A Magyar Nagydíj történései mellett kissé elsikkadt a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fiának, Micknek élete első Forma-3-as győzelme. A Prema Theodore Racing színeiben versenyző 19 éves pilóta nem máshol, mint a Schumacher-család számára oly kedves Spa-Francorchampsban érte el ezt a sikert, 26 évvel azután, hogy édesapja ugyanott megnyerte élete első Forma-1-es futamát. 

Mick Schumacher második szezonjában nyert először az F3-banForrás: Thomas Suer / suer.photo/(c) FIA F3 / Suer/Thomas Suer

Mick 45. F3-as versenyén ért fel először a dobogó csúcsára, ráadásul ezen a hétvégén indulhatott először pole pozícióból is, jóllehet azon a versenyen ütközött a csapattársával. Javítani azért volt lehetősége, mert az F3-ban három futamot rendeznek egy hétvége alatt, a kis Schumi pedig az utolsón happolta el a győzelmet a félig száraz, félig vizes aszfaltcsíkon.

A 6. helyről rajtolt, az első kanyarba már ötödikként fordult, majd az Eau Rouge-ban egy bátor előzéssel Jonathan Aberdeint maga mögé utasítva már a 4. volt.

A vizes Kemmel egyenes végén kívülről próbált elmenni csapattársa, Zhou mellett, de a két autó összeért. Schumacher folytatni tudta, egyúttal megkaparintotta a 3. helyet, amelyet ezután körökön kersztül őrzött. Tizenegy perccel a futam vége előtt csapattársát, Marcus Armstrongot támadta, majd ismét vakmerő mozdulattal, másodszor előzött az Eau Rouge-ban, ráadásul azzal a lendülettel a Kemmel egyenesben Shvartzman mellett is elment, és átvette a vezetést, amit már nem is engedett ki a kezei közül.

Ekkora előnnyel nyerte Schumacher fia az F3 spái állomásának 3. futamátForrás: Thomas Suer / suer.photo/(c) FIA F3 / Suer/Thomas Suer

„Úgy tűnik, Spa jó hely a Schumacher-családnak – nyilatkozta a Süddeutsche Zeitungnak. – Annyira boldog vagyok a győzelem miatt, az egyetlen, amit mondani tudok, hogy libabőrös vagyok."

Michael Schumacher nem csak első F1-es győzelmét aratta Spában, de itt is mutatkozott be a száguldó cirkuszban 1991-ben, valamint utolsó, hetedik vb-elsőségét is az Ardennek között biztosította be. Összesen 7-szer nyert a pályán, de az 1994-es sikerét a padlólemez szabálytalansága miatt utólag elvették tőle.

Arra, hogy a hatodik helyről, felemás körülmények között verekedte fel magát a dobogó tetejére, Mick annyit mondott, hogy ez „Schumacher-erősség, szerintem benne van a génjeimben."

Chase Carey, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója elmondta: szívesen látná a hétszeres világbajnok fiát az F1-ben.

„Természetesen nagyszerű történet lenne. Michael Schumacher továbbra is különleges szerepet tölt be a Forma-1-ben korábbi világbajnokként. Ő a sportágunk ikonja, és az is marad. Természetesen Michael fiát, Micket különleges lenne az F1-ben látni, sok szurkoló szívét megérintené. A fiatal pilótáknak könnyebb dolguk kellene legyen az F1-be kerüléssel, különleges lenne, ha Mick is megkapná a lehetőséget."

Az F1 hivatalos Instagram-oldala is gratulált Micknek és a hétvége másik két győztesének

Carey a Liberty Media hatalomátvétele óta eltelt időszakról is beszélt. Eleinte sokan és élesen kritizálták, mostanában azonban rendszeresen dicséreteket kap amiatt, amilyen irányba a Forma-1 tart.

„Túl korán van még az ünnepléshez, ugyanakkor jó úton járunk, hogy a pályán és azon kívül is növeljük a show-t – nyilatkozta a Gazzetta dello Sportnak. – Volt pár jó verseny, a harc a mezőny élén pedig nagyon szoros."Érdekes, hogy Németországban az emberek odajöttek hozzám elmondani, hogy jobban szórakoznak, mint két éve. Ez részben azért volt, mert most olyan sok szurkoló volt. Láthaják, a Forma-1 a hősökről szól, akik lángra lobbantják az emberek képzeletét. Olyan, mint a filmekben. Erős márkák és csapatok vannak, de végső soron minden a pilótákról szól, ők a főszereplők. Max Verstappen egy hős a vezetési tudása miatt. Ez olyasmi, ami megérinti és inspirálja az embereket."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK