Vágólapra másolva!
A brit pilótának kedvezhet, hogy változnak az F1-es autók súlyára vonatkozó szabályok. Úgy véli, az ő alkata sem tökéletes.

Egy régi igazságtalanságnak próbálnak jövőre véget vetni az F1-ben azzal, hogy a 2019-es szezontól külön mérlegelik az autókat és pilóták, valamint üléseik együttesét. A versenyzők referenciasúlya egységesen 80 kg lesz, aki ennél könnyebb, szabványos helyekre beszerelt ballasztokat kap, így vélhetően megszűnik a magasabb és alkatukból adódóan nehezebb sportolók éheztetése.

Ez a kifejezetten langaléta Esteban Oconnak vagy Max Verstappennek jön igazán jól, de a négyszeres világbajnok Lewis Hamilton is üdvözölte a döntést, mert így ő is változtathat az életmódján, a mérnököknek nem kell azonnal az autóban keresni a felszedett kilók ellensúlyozásának lehetőségét.

Hamilton sem mindig elégedett magával Forrás: Hungaroring

„A kényelmes testsúlyom egy kicsit magasabb a mostaninál – idézte Hamiltont a Crash.net. – A pilóták, különösen a magasabbak és az erősebb csontozatúak minden évben nyomás alatt vannak, hogy karcsúbbá váljanak. Jövőre változnak a szabályok és szerintem ez nagyszerű.”

„Továbbra is gyors, kiélezett és reszponzív akarok maradni. Ha az ember nagydarab és kigyúrt, attól még sokszor nem lesz gyorsabb. A növekvő testsúly egyben magasabb tömegközéppontot is jelent, de ezt nem akarom felemelni” – mondta. Hamilton ettől függetlenül átalakítja az edzésrutinját és azt mondta, „más atlétának kellene lennie.”

Noha az élsportolókhoz hasonlóan Hamilton látszólag kifogástalan fizikai állapotban van, úgy véli, még neki is vannak gyenge pontjai és nem hiszi, hogy a közösségi médiában látható emberábrázolások igaziak lennének a filterek és egyéb effektek miatt. Megjegyezte, édesapjához hasonlóan szerinte neki is „csirkelábai” vannak.

„Néha úgy ébredek fel, hogy bizonytalanságaim vannak. Kockás a hasam, de nem olyan jó, mint szeretném. Vannak bizonyos dolgok, amelyek nyugtalanítanak, ahogy szerintem minden egyes ember esetében is. Sokan rájuk akarnak hasonlítani, de a közösségi médiában tökéletesnek tűnő embereknek is lehetnek bizonytalanságaik” – vélte.