Räikkönent elküldte a Ferrari, két évre aláírt a Sauberhez

Forma-1, Kimi Räikkönen
RAIKKONEN Kimi (fin), Scuderia Ferrari SF71H, portrait during 2018 Formula 1 FIA world championship, Italy Grand Prix, at Monza from august 30 to september 2 - Photo Florent Gooden / DPPI
Vágólapra másolva!
Nem hosszabbítja meg Kimi Räikkönen szerződését a Ferrari, a 2007-es világbajnok a szezon végén elhagyja az olasz istállót, és visszatér első F1-es csapatához, a Sauberhez, ahonnan Charles Leclerc érkezik a helyére.

Elköszön Kimi Räikkönentől a Ferrari a szezon végén, ezzel a 2007-es világbajnok zsinórban öt, összesen nyolc szezon után távozik a maranellói istállótól, jelentette be a csapat. Sebastian Vettel jövő évi csapattársa Charles Leclerc lesz, Räikkönen pedig a Saubernél folytatja, két évre írt alá.

Räikkönen 2001-ben mutatkozott be az F1-ben a Sauber versenyzőjeként, rutintalansága miatt eleinte csak ideiglenes rajtengedélyt kapott, de már pályafutása első versenyén, az Ausztrál Nagydíjon pontot szerzett. Remek szereplése és Mika Häkkinen visszavonulása miatt a 2002-es szezont már a McLarennél kezdte, ahol 2006 végéig versenyzett.

Räikkönen nem kap új szerződést a Ferraritól Forrás: DPPI/Florent Gooden

A finn pilóta pályafutása során háromszor küzdött a világbajnoki címért, 2003-ban és 2005-ben gyengébb autója és műszaki hibák miatt alulmaradt Michael Schumacher és a Ferrari, valamint Fernando Alonso és a Renault ellen, Schumachert váltva azonban 2007-ben világbajnok lett a Ferrari színeiben.

„Kimi hozzájárulása, mind versenyzőként, mind emberként alapvető fontosságú volt az istállónak az elmúlt években.

Világbajnokként mindig is része lesz a Ferrari történelmének. Mindent köszönünk Kiminek és sikeres jövőt kívánunk neki és a családjának!" – méltatta versenyzőjét Maurizio Arrivabene csapatfőnök a Ferrari közleményében.

Räikkönen saját Instagramján hihetetlenül jó érzésnek nevezte, hogy visszatérhet oda, ahol minden elkezdődött

Frédéric Vasseur, a Sauber csapatfőnöke fontos lépcsőfoknak nevezte Räikkönen érkezését, aki nagyban hozzájárulhat az autó fejlesztéséhez tapasztalatával. A csapatfőnök kifejezte abbéli reményét is, hogy a jövőben olyan eredményekért harcolhatnak együtt, amelyek számítanak.

Leclerc lesz Vettel csapattársa jövőre

A Sauber fiatal pilótája gyakorlatilag helyet cserél Räikkönennel, és ahogyan az régóta sejthető volt, 2019-től Sebastian Vettel csapattársa lesz. A monacói pilóta a Ferrari versenyzői akadémiájának tagja volt, az idén mutatkozott be a Forma-1-ben, legjobb eredménye az Azerbajdzsánban szerzett 6. hely.

Leclerc szerződtetését Sergio Marchionne, a Ferrari nyáron elhunyt elnök-vezérigazgatója szorgalmazta, utódja, Louis Camilleri azonban Räikkönent favorizálta volna, végül azonban a vezetés mégis a fiatal tehetség mellett döntött.

„Nagy öröm volt támogatni Charles-t első F1-es szezonjában, az érkezése óta nagyszerű motivációt adott a csapatnak – mondta Frédéric Vasseur. – Folyamatosan fejlődtünk, a szezon végéig pedig keményen fogunk dolgozni, hogy a lehető legjobb eredményeket érjük el együtt. Tisztában vagyunk Charles tehetségével és magabiztosak vagyunk aziránt, hogy fényes jövője lesz. Közelről fogjuk követni a pályafutását és minden jót kívánunk neki."

Leclerc szívhez szóló üzenete elhunyt édesapjához és barátjához

Leclerc eközben megható sorokkal köszönte meg tavaly meghalt édesapjának, valamint keresztapjának, a 2014-es Japán Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett Jules Bianchinak a támogatást. „Az álmok valóra válnak, a Scuderia Ferrari versenyzője leszek a 2019-es szezonban.

Köszönöm azoknak is, akik támogattak és hittek bennem. Minden korábbinál keményebben fogok dolgozni, hogy ne okozzak csalódást nektek. Először azonban még be kell fejeznünk a szezont egy nagyszerű csapattal, amely megadta a lehetőséget, hogy harcoljak és megmutassam a bennem rejlő potenciált."

Visszatérve Räikkönenre, a finn pilóta 2019-ben 17. szezonját kezdi meg a Forma-1-ben. A a 2009-es idény végén elhagyta az F1-et, a rali-világbajnokságban és a NASCAR-ban próbálkozott, de 2012-re visszatért a Lotus színeiben, ahol 2013-ban az eddigi utolsó F1-es győzelmét is megszerezte. A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo a 2014-es szezonra ismét szerződtette, azóta mindig csak a következő idényre kapott új szerződést, közben pedig rendre kikapott aktuális csapattársától, Alonsótól és Vetteltől is. Az elmúlt években Räikkönen elsősorban Vettel szárnysegédje volt, a teljesítménye gyakran hullámzott.

Räikkönen 2007-ben lett világbajnok a Ferrarival Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Gero Breloer

Eddig 20 győzelmet, 100 dobogós helyezést és 18 pole pozíciót ért el. Apolitikus, a nyilvánosságot kerülő figura, az eredményei mellett részben azért lett híres, mert dacol a személyével kapcsolatos elvárásokkal, látványosan unja a szerepléseket, flegma válaszokat ad, és 20-as éveiben gyakran fogyasztott alkoholt is, ezzel kapcsolatban a hamarosan magyarul is megjelenő önéletrajzában több történetet is felfed.

Az eddig bejelentett 2019-es csapatfelállások

Csapat Versenyző 1 Versenyző 2
Mercedes Lewis Hamilton Valtteri Bottas
Ferrari Sebastian Vettel Charles Leclerc
Red Bull Pierre Gasly Max Verstappen
Force India*
Williams
Renault Daniel Ricciardo Nico Hülkenberg
Toro Rosso
Haas
McLaren Carlos Sainz Lando Norris
Sauber Kimi Räikkönen

* Várhatóan más néven.