Vágólapra másolva!
Charlie Whiting versenyigazgató udvariasan, de elhessegette a Mercedes pilótájának panaszát. Valtteri Bottas arra számít, hogy átbeszélik a lekörözés szabályait.

Több alkalommal is nehézkesen ment a lekörözés a múlt vasárnap megrendezett Szingapúri Nagydíjon, ezért a sportfelügyelők büntetést is kiosztottak a legsúlyosabb vétséget elkövető Romain Grosjeannak. A Haas versenyzője a későbbi győztes Lewis Hamiltont tartotta fel, de tőle szokatlan módon Valtteri Bottas is elégedetlenkedett, amikor a futam végén Kimi Räikkönen elől menekült.

Bottas kellemetlen helyzetbe került, mert Nico Hülkenberget kezdte utolérni, de a Renault-n újabb gumik voltak, ezért még az általában jóval gyorsabb Mercedesszel sem tudott elég közel kerülni a kék zászlós figyelmeztetések aktiválásához. A sportbírók és a fénypanelek akkor mutatják be a kék zászlót a lekörözendő versenyzőnek, ha üldözője 1,2 másodpercen belül halad mögötte.

Bottas szorult helyzetben volt a verseny végén Forrás: DPPI/Dppi

„A legtöbb pályán ez teljesen rendben van, de itt nagyon nehéz 1,2 másodpercen belülre kerülni – mondta Bottas a verseny után. – Biztos vagyok abban, hogy a következő versenyzői eligazításon vagy valamikor beszélni fogunk erről. Minél nagyobb a leszorítóerő a mostani specifikációjú autókkal, ez annál nehezebb lesz.”

Bottas kívánsága egyelőre süket fülekre talált, mert Charlie Whiting, az FIA F1-es versenyigazgatója szerint a szabály jó úgy, ahogy most van, és nem tervezi a felülvizsgálatot. „Nem hiszem, hogy meg kellene növelnünk, mert akkor a [lekörözött] pilótának vissza kell fognia a tempót és sokkal több időt veszít, mint amennyit az elengedéssel kellene, ha ezt rögtön meg kell tennie.”

Bottas panasza egyelőre süket fülekre talált Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Ha mondjuk [az üldöző] 1,4-1,6 másodperc hátrányban van, [és a lekörözendőnek] rögtön félre kell húzódnia, akkor a gázelvétellel rengeteg időt veszít. Nem akarjuk, hogy ez történjen, mert nem sportszerű” – összegzett Whiting. – Szerintem elvárható, hogy egy versenyző képes legyen 1,2 másodpercen belülre kerülni. Valtterit kivéve mindenkinek sikerült.”

Whiting szerint Bottas arra panaszkodott, hogy nem tudott felzárkózni Hülkenbergre, ez azonban hidegen hagyta őt.

„Beszéltem vele, és azt mondta, egyszerűen nem tudott közel kerülni. Nem akarok tapintatlannak tűnni, de ez nem a mi problémánk. Mindenki más elfogadta ezt és meg kellett dolgozniuk [a lekörözésért], ezért [Bottas] esetében nem tehettünk kivételt.”