Társoldalunk:

Alonso a nyilatkozatánál sokkal durvábban bírálta az F1-et

2018.10.10. 08:02

A kétszeres világbajnok nagyon zokon vette, hogy megbüntették a Japán Nagydíjon. A verseny után is élesen felszólalt a döntés ellen, de a csapatrádión még keményebben fogalmazott.

A mezőny sűrűjéből indulva Fernando Alonso sem tudott kimaradni a bajból a Japán Nagydíj rajtja után. Az 1. kör végén ellenfele, Lance Stroll leszorította őt a pályáról a sikánnál, Alonso a fűre hajtott, majd a régi nyomvonalon visszatért az aszfaltra, de a nagyobb időveszteség helyett inkább határozottan átugratott a kavicságyon, aztán Stroll előtt folytatta a versenyt.

Alonsót ötmásodperces időbüntetéssel sújtották, ő viszont még a leintés után sem értette a sportfelügyelők döntését. Úgy vélte, az ítélet megmutatja, milyen „vacak” a Forma-1, és kiemelte, hogy Stroll (épp a kamerák előtt) elnézést kért tőle, mert nem látta őt védekezés közben.

Alonso nem rejtette véka alá a véleményétForrás: LAT Images/Steven Tee

A verseny utáni felháborodás azonban semmi volt ahhoz képest, amit Alonso a csapatrádión adott elő. A rádióforgalmazást a Racefans szemlézte, leiratukban látható, hogy Alonso elsőre nagyon „sportszerűtlennek” nevezte Stroll megmozdulását, majd azt mondta, (a Safety Car távozása után) Pierre Gasly is ugyanazt tette vele, mint korábban Stroll.

Mondd, mi legyen a pozíciómmal, de ha kiszorítanak a sóderbe, akkor mit tehetnék, ember?” 

– tette fel a kérdést, majd engedelmeskedett, amikor mérnöke azt mondta neki, hogy adja vissza a helyét Gasly-nak. – Ez nem így működik, az eligazításon is megbeszéltük, hogy nem lehet kiszorítani a másikat a pályáról, különösen nem fékezés közben” – morgott tovább. Mérnöke szerint Alonso érve megalapozott volt, ezért jelentették az esetet a sportfelügyelőknek.

Alonso indulatai akkor szabadultak el igazán, amikor mérnöke elmondta neki, hogy a Stroll-eset miatt büntetést kapott: „Szégyelld magad Forma-1, szégyelld magad. Szép volt – fortyogott, majd később is előtört belőle a keserűség. – Szép volt. Akkor le lehet szorítani másokat. Szép volt. Szégyelld magad Forma-1.”

A kétszeres világbajnoknak négy versenye maradt az F1-ben,  

miután a szezon végén visszavonul a mezőnytől, de a sportautó-világbajnokság (FIA WEC) mezőnyében biztosan folytatja a versenyzést, és arról is pletykálnak, hogy az IndyCarban is feltűnhet a következő szezon során.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK