Vágólapra másolva!
Már csak novemberig látogatható az angliai Donington Park szomszédságában található Grand Prix Collection. Egyedülálló gyűjtemény kapui zárnak be.

November 5-én bezár a Donington Collection of Single-Seater Racing Cars, a világ legnagyobb formulaautó-gyűjteménye, írja a Classic & Sports Car. A tárlat 1973. március 6-án nyitott meg az alapító üzletember, Tom Wheatcroft gyűjtőszenvedélyének köszönhetően. A kollekció első darabja egy 1951-es Ferrari volt, amit 1964-ben vásárolt meg.

Wheatcroft eredetileg a saját garázsában tárolta az autókat, majd 1971-től kezdte átköltöztetni a gyűjteményt Doningtonba. Eleinte három nagyobb témakörben válogatott össze történelmi BRM, Vanwall és egyéb versenyautókat. Ezt egészítették ki a Williams, a McLaren vagy a Mercedes által kihelyezett autók.

A világ legnagyobb McLaren-kiállításának egy darabja Forrás: Adorján Viktor

A kiállításon négy teremben több, mint 130 versenyautó látható sallangok nélkül, tényleg testközelből. Egyebek mellett itt látható a világ legnagyobb McLaren gyűjteménye, köztük az az 1993-as példány, amivel Ayrton Senna pályafutása egyik leghíresebb győzelmét érte el az Európa Nagydíjon, a Donington Parkban.

Tom Wheatcroft 2009. október 31-én halt meg, azóta fia, Kevin gondozta a tárlatot.

„Nagyon nehéz döntés 45 év után bezárni a múzeumot, de a családi felelősségek miatt egyszerűen ez a helyes dolog” – idézte a lap Wheatcroftot.

Az F1-es autók mellett a tengerentúlról CART és IndyCar versenyautók, valamint a korábbi F3000-es autók is láthatók a gyűjteményben, sőt, elvétve gokartok, Formula Fordok, vagy a Mille Miglia legendái is megtekinthetők, még november elejéig.